Jump to content

Ne ébressz a gyerekben bűntudatot!

2015. 01. 08. 11:03

Számos kutatás alátámasztja, hogy ha a gyerekek gyakran éreznek heves lekiismeretfurdalást tetteik miatt, akkor az később felnőttkori depressziót, kényszerbetegséget, de még skizofréniát is okozhat.

Kutatók úgy vélik, ha gyerekkorban gyakran tapasztalunk szélsőséges mértékű bűntudatot és lelkiismeretfurdalást, ha állandóan azon szorongunk, hogy milyen hibákat követtünk el, az figyelmeztető előjele lehet valamilyen lelki betegségnek, mint amilyen a depresszió, a bipoláris zavar, vagy a kényszerbetegség.

A washingtoni egyetem kutatói megállapították, hogy a túlságosan erőteljes gyermekkori bűntudat kapcsolatban állhat az agynak azzal a területével, ami számtalan lelki problémáért felelős.

A 12 éven keresztül tartó kutatás során a tudósok az agynak azt a területét vizygálták, mely az észlelést, az öntudatosságot és az érzelmeket is irányítja. Azok esetében, ahhol kisebb ez a terület, az anterior insula, könnyebben alakul ki szorongásos zavar, skizofrénia, depresszió és más hangulati zavarok.

A kutatók 145 iskoláskorú gyerek agyát vizsgálták meg, illetve ezzel párhuzamosan kifaggatták gondozóikat arról, hogy tanusítottak-e a gyerekek szélsőséges mértékű bűntudatot, azaz szokásuk-e apróságokért sokszor bocsánatot kérni, vagy kellemetlenül érzik-e magukat még mindig olyan dolgok miatt, amik réges régen törénetek. Végül az adatok összevetéséből arra jutottak, hogy az extrém mértékben szorongós gyerekek fájdalomközpontja jóval kisebb a többiekénél. Mindebből arra is következtettek, hogy a kora gyermekkori élmények erősen befolyásolják az agy kialakulásának fejlődését.

Eredményeik segítségével az amerikai kutatók azt remélik, jobban ki tudják majd szűrni azokat a gyerekeket, akik esetében nagyobb kockázata van a mentális problémák kialakulásának.

Michelle New pszichológus izgalmasnak tartja a kutatás eredményeit, mivel segítségükkel pontosan látszik, milyen sokat segíthet a korai beavatkozás a gyerekek egészséges fejlődése érdekében. A pszichológusnő azt is hozzátette, hogy a mentális zavarok 4 és 12 éves kor között gyakran rejtve maradnak, ezért igen nehéz diagnosztizálni azokat a gyerekeket, akik nagyobb kockázatnak vannak kitéve.

Az agyi vizsgálat azonban segíthetne mind a szülőknek, mind az egészségügyi dolgozóknak, hogy időben felismerjék, és így a folyamat elején kezelni tudják az esetlegesen kialakuló mentális problémákat.

A kutatás emellett egy másik nagyon fontos dologra is felhívja a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a bűntudat és a szégyenérzet gyerekkorban káros hatással van a fiatalok mentális fejlődésére, később akár depressziót és szorongást is okozhat.

Ezt egy 2013-as finn kutatás is alátámasztja, amely megállapította, hogy az olyan nevelési technikák, amik lelkiismeretfurdalást ébresztenek a gyerekekben, még napokkal később is szorongóssá és mérgessé tette őket.

(Kép: pixgood.com)