Jump to content

Hová tűnt a motiváció? Keressétek meg együtt!

2022. 04. 25. 19:00

A gyerekek nevelése csakis annak könnyű, akinek nincs sajátja. Elméletben minden sokkal könnyebb, mint a valóságban.

A mai gyerekek többségének az óvodában, iskolában való helytállás a fő feladata a játék mellett. Ezzel ki is merül a tennivalók sora. Ez nem volt mindig így, hiszen volt idő, amikor már egészen fiatalon befogták a gyerkőcöket a komoly fizikai munkába is. A mostani csemeték zömének nem kell még a házi munkában sem részt venniük. Helyette sokkal több játékuk van, amiket hamar megunnak, és persze a modern technikai eszközöket is bőszen kezelik.

A szülői nevelés most még nagyobb kihívás, mint korábban volt, hiszen vissza kell találniuk a valóságba az online térből. Ez főleg a már kicsit nagyobb vagy kamaszodó gyerekek esetében igaz. A tinédzserkor amúgy is tele van frusztrációval, nehézséggel, amely komoly megpróbáltatás a szülőknek, a gyerekeknek, de még akár a környezetüknek is.

Az csak természetes, hogy a szülők szeretik csemetéiket. Ez a szülő-gyermek, szereteten alapuló kapcsolata adja annak alapját, hogy bármire megtaníthassuk őket. Egy kisebb csemetét még könnyebb rábírni bármire, főleg, ha mindezt játékosan közelítjük meg. Ugyancsak jó energiafogyasztó és kellően motiváló a mozgásos játék. Habár hamarabb megunnak egy-egy játékot, foglalkozást, de mégis könnyebb ezt a korosztályt kibillenteni az unalomból. A kamaszok már nagyobb kihívást jelentenek, de nem lehetetlen.

Más korosztály, más bánásmód

A tinikkel máshogyan kell bánni, sőt beszélni is. Nagyon fontos, hogy a szülő hiteles legyen gyermeke szemében, ezért saját és konkrét történetein át is eljuthat nevelő célzattal csemetéjéhez. Ha saját példa nem áll rendelkezésre, akkor híres, neves személyeket is meg lehet említeni.

A beszélgetés amúgy is nagyon fontos szerepet tölt be a gyermeknevelésben, de kamaszkorban erre fokozottan nagyobb szükség van. Nem erőltetve és erőszakoskodva, de hagyni kell, hogy kimondhassák magukból a gyerkőceink azt, ami bennük van (lehet jó és rossz egyaránt. Mindenki emlékezhet tinikorára. Volt, akinek könnyebb volt, másoknak nehezebb. Ezért szükséges mögöttük állni készenlétben. Fontos, hogy a beszélgetés során ténylegesen figyeljünk rájuk. Élvezzük ki azt, hogy végre együtt tölthetünk velük időt és ez a figyelem kellő motivációt is adhat.

Habár a tinik még nem felnőttek, de egyre inkább vannak saját gondolataik, saját nézeteik. Igyekezzünk megadni a tiszteletet nekik is. Azaz hagyjuk, hogy döntéseket hozzanak. Sőt a családi dolgokba is érdemes bevonni őket és kikérni a véleményüket. Igen, lehet, hogy nem a legjobb döntés fog születni, de a kudarc éppúgy az élet velejárója, mint a siker. Legyünk mellettük, ha baj van és segítsük a gödörből kimásznia, de az életre való nevelés során semmiképp sem a burok biztosítása a cél.

Ünnepeljük meg, ha elétek valamit, amit kitűztek maguk elé, ugyanakkor ne ez legyen a jutalmazás ideje. A cél elérése a jutalom, egy újabb tárgy megvételével kiölhető a motiváció.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: Pixabay)