Jump to content

A zöldségek és gyümölcsök fogyasztása kiemelten fontos

2019. 11. 29. 17:50

Az Európai friss kalandok elnevezésű kampányában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már több mint egymillió ember figyelmét hívta fel az egészséges étkezésre, a zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának fontosságára.

A program második évének zárásaként a kamara szakemberei összegezték az eddig elért eredményeket, valamint a zöldség- és gyümölcstermesztő ágazatok helyzetét. A program célja, hogy a gyermekeken keresztül a szülőkhöz és a nagyszülőkhöz is eljussunk – tájékoztatott Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szóvivője az M1 Magyar gazda című műsorában.

Nem csak a fogyasztást szeretnék ösztönözni

Elmondta, nemcsak a fogyasztást szeretnék ösztönözni, hanem ezen keresztül szeretnék elérni, hogy a gyermekek tudatos felnőtté és fogyasztóvá váljanak, illetve, hogy az elért eredmények pozitív hatásai évek múlva is érződjenek.

A nemzetközi trendekhez hasonlóan Magyarországon is kevesen fogyasztanak rendszeresen zöldséget és gyümölcsöt.

A WHO tanulmánya szerint ahhoz, hogy egy szervezet egészségesen működjön, mindennap minimum 400 gramm zöldség- és gyümölcsfogyasztásra lenne szükség – hívta fel a figyelmet Süle Katalin.

Az előírt mennyiséget azonban szinte egész Európában nem érik el, beleértve Magyarországot is. A legalacsonyabb eredmények a fogyasztás tekintetében a kisgyermekes családok körében vannak. Közölte, ennek elősegítése miatt csatlakozott a NAK a programhoz, és az Interfell francia szakmaközi szervezettel közösen a kamara szeretné sikeresen lebonyolítani ezt a hároméves projektet.

A program célja, hogy mindenki fogyasszon naponta legalább 40 dekagramm zöldséget, gyümölcsöt. Az idei eseménysorozaton csaknem 2600 kilogramm gyümölcsöt és több mint 700 kilogramm zöldséget kóstolhattak meg a gyerekek.

Egyre többen kedvelik a gyümölcsöket és a zöldségeket

A program nagy kedvencei a paradicsom, paprika, illetve a sárga- és a görögdinnye – számolt be Mártonffy Béla, a NAK kertészeti és beszállítói osztályának elnöke. Hozzátette, ezeken kívül természetesen minden más fontos gyümölcs és zöldség is megtalálható, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre több fiatal fogyaszt zöldségeket és gyümölcsöket.

A hazai gyümölcsfélék zamatosak, a zöldségek ízletesek, nemcsak egészségesek, hanem finomak is és sokoldalúan felhasználhatók. A program arra is felhívta a figyelmet, hogy a szülők mutassanak jó példát gyerekeiknek, közösen főzzenek, süssenek. A workshopokon elsősorban azt szorgalmazzák, hogy könnyű ezeket az élelmiszereket elkészíteni, amelyeket ha a családok is beépítenek a mindennapjaikba, rengeteget tehetnek mind a szülők, mind pedig a gyermekek egészségéért.

A kampány két kabalafigurája tizenöt település családi rendezvényeire „látogatott el”. Süle Katalin elmondta, hatvan áruházba mentek el, ahol bemutatták és kóstoltatták a termékeiket. Beszélgetéseket folytattak a szülőkkel és a nagyszülőkkel arról, milyen fontos a gyermekek mindennapjaiban az állandó gyümölcs- és zöldségfogyasztás. Hozzátette, a kampány már tévén keresztül is látható, Frutti és Veggi kalandjai pedig a mesecsatornán is nyomon követhetők.

Új termékek is megjelennek

Az újfajta fogyasztói trendeknek és a fogyasztóbarát technológiai fejlesztéseknek köszönhetően manapság már egész évben friss zöldséget és gyümölcsöt tehetünk az asztalra. A termékfejlesztés rohamtempóban zajlik szerte a világon. Megjelentek az új, innovatív ötletek a feldolgozásban, ilyen például a céklachips, amely egyre népszerűbb, de emellett további kreatív és egészséges megoldások is várhatók.

Az ágazatban a következő időszak fő célja a környezet- és fogyasztóbarát technológia kiépítése mellett az öntözéses területek növelése a mezőgazdaságban a versenyképesség növelése érdekében.

(Forrás: marmalade.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)