Jump to content

Tinderező nemzedék, nem lesznek szülők soha?

2018. 05. 16. 19:00

Ismert tény, hogy Magyarország népessége fogyóban van. Ezért is próbálnak meg minél kecsegtetőbb helyzetet teremteni azoknak, akik potenciálisan érintettek lennének, lehetnének gyermekvállalás ügyében.

A mai fiatalok másak, mint az előző generációk fiataljai voltak. Mindegy, hogy melyik nemzedéket képviseljük, ezt mi is ugyanúgy megkaptuk elődjeinktől, mint a most felnövekvő korosztály.

Öregedő társadalmunk folyamatosan fogy és nincs utánpótlás. Ezt észrevették az ország vezetői is, akik a most fiatalok a gyermekvállalásra ösztönzik.  Ők azonban nem azok, akiknek a családalapítás vezényszóra működik. Az Y generáció tagjairól azt valljuk, hogy csak a bulizás, az online világ és az okostelefon használata körül forog az életük.
Akik lelkiismeretes szülők, azok már tudják, nem csak szóbeszéd, hogy a gyermekvállaláshoz bizony bátorság is szükséges, de még nagyobb felelősség. Az is ismert tendencia, hogy a családalapítás ideje egyre inkább kitolódik, mert a jó egzisztencia kiépítésére koncentrálnak a fiatalok. Mihelyt biztosabb talajon érzik magukat, csak aztán jöhet a házasság és a gyermek. Azt is megelőzi természetesen az összeköltözés.

A mai fiatalok
Látszólag nem csinálnak mást, mint buliból buliba járnak, amikor csak tehetik. Nyomogatják az okos eszközeiket, komolytalan randik váltogatják egymást az életükben. Ha meg is találják igazi párjukat, csak sokára képesek elkötelezni magukat. A mai fiatalok randiznak, de sokáig nem készek igazi párkapcsolatra. Nem is igazán tudják a különbséget a szerelem és a szex között.
Ilyen és ehhez hasonló előítéletekkel vélekednek a fiatalokról, és ezt kivétel nélkül mindegyikükre ráhúzzák. Ennyire általánosítani nem szabad még akkor sem, ha a fentiek tényleg igazak egyesekre.
Miért is megvetendő, ha nem az első szerelmével házasodik az ember és vállal gyermeket? Az idősebb generáció tagjai sem feltétlenül így találták meg életük párját. A most fiatalok szemére vetik, hogy az alkalmi szexet és a randizgatásokat részesítik előnyben. A tinder-generációként emlegetett fiatalokból nem nézik ki azt, hogy párkapcsolatra vágynának, márpedig most is van igényük a klasszikus randevúkra és a normális kapcsolatra.

Az online ismerkedés fogalma ismeretlen volt néhány évtizeddel ezelőtt. Nem a gép mögött ülve találtak egymásra a pár tagjai, hanem a való világban. Lehet erre bármit mondani, a helyzet azonban nem változik, ugyanis ahogy a technika és az internet begyűrűzött mindenhová, úgy ez a terület sem maradt érintetlen. Nemcsak azok keresnek maguknak így párt, akik már megkeseredtek a magányban, a sikertelen kapcsolatokban. Gyors, kényelmes megoldás, ráadásul eredményeket is produkáló, hiszen nagyon sok házasság született már online társkeresőnek köszönhetően.
Aki nem huszonévesen vállal gyermeket, az gyáva? Nincsenek ma már olyan társadalmi elvárások, hogy ha nem szül egy nő 30 éves kora előtt, akkor kiveti magából a közösség, rossz szemmel néznek rá. Elképesztően nagy szabadságuk és egyben lehetőségük is van a most fiataloknak, hiszen bennük van a lehetőség, hogy a legjobbat és a legtöbbet kihozhassák magukból. Még azelőtt, mielőtt belevágnának a gyermekvállalásba. A fiatalok többsége is azt gondolja, hogy a családalapítás jó, boldogság, pozitív hatással van a kapcsolatra és a családi kötelékre is, azonban nem kell azt elkapkodni.
Semmivel sem lenne jobb az, ha felelőtlenül születnének a nem stabil párkapcsolatból, és nagyon fiatal szülőktől származó babák úgy, hogy egzisztenciális alapokon sem nyugszik a család élete.

Tinder-generációnak is nevezik a  mai fiatalokat, de ez olyan negatívumként hat, mintha a tinderező fiatalból sohasem válhatna igazán jó szülő.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | stuff.co.nz, medium.com, stepupmagazine.com/képek)