Alig kezdődött el a tanév, de már nagy nyomás van a mindenféle korú diákokon. Nem véletlen, hogy alig várják a kis szusszanást, az őszi szünetet. A nagyfokú leterheltséget a pedagógusok ugyanúgy érzik.
Már az általános iskola első évét kezdő kicsiknek is a napi 6-7 tanórával kell szembesülniük, amely még a nagyobbakat is megviseli, nemhogy az óvodai közeget nemrég maguk mögött hagyó piciket. A tanítók ugyan játékos formában igyekeznek a kisdiákokat átsegíteni a holtponton, de a tananyaggal haladni kell. Az órákon oda kell figyelni, dolgozni, együttműködni szükséges és a délután sem az önfeledt játékról szól, hanem az ugyancsak a tanulás, a korrepetálás, az iskolán kívüli elfoglaltságok ideje. Ha ez még nem lenne elég, akkor persze otthon is van teendő. Gyakorolni kell a betűelemek írását, az olvasását, a nagyobb gyerekeknek már egyre több házifeladattal kell készülniük. Nemcsak az iskolában, hanem otthon is a tanulás vár rájuk. Ha pedig még a szülő is „embert” akar faragni gyermekéből, akkor megköveteli tőle azt, hogy hozza ki magából a maximumot. A legjobb lenne a jeles vagy kitűnő bizonyítvány. Na persze, hogy nem lehet minden gyermek kitűnő. Ha leereszkednek a szülők a való világba és akár a saját általános vagy középiskolás bizonyítványukat fellapozzák, lehet, hogy durva valósággal szembesülnek. A bizonyítványban feltüntetett érdemjegyek ugyanis nem garantálják az életben való sikerességünket vagy sikertelenségünket. A való világban sokkal inkább dominál az, hogy milyenek a gyermekek személyiségjegyeik, milyen családi légkör van otthon, mekkora a szeretet, a támogatás, amelyet kapnak. Ha szülőként legfontosabb feladatunkként azt tűzzük ki, hogy gyermekeinket támogatjuk, szeretetteljes közegben terelgetjük, akkor önbecsülésük, önértékelésük is a helyén lesz.
Hajlamosak vagyunk felnőttként leértékelni a gyerekek munkáját, a tanulást. Sokszor elbagatellizálják azt, hogy a gyerekeknek az ugyanolyan munka, mint a felnőtteknek eljárni a munkahelyükre. Ha tehát azt mondja a gyermek, hogy fáradt, akkor kutya kötelességünk azt elhinni, mert tényleg elfáradhatott az aznapi munkában (tanulásban). Ebben is támogatni és segíteni kell, vagyis biztosítani szükséges gyermekeink számára azt, hogy otthon ki tudják magukat pihenni.
Ha az érdemjegyek sorra nem a gyermek ismert képességeihez képest íródnak az ellenőrzőbe, akkor a szülők többsége maguk veszik kézbe gyermekük taníttatását otthon. Ez az a helyzet, amikor szinte törvényszerű veszekedéshez vezet majd. Nem is kell a szülőnek a tanár szerepét betöltenie. Maradjon csak a diák támasza, akinek fő feladata a szeretetteljes, nyugodt légkör biztosítása, a feltétel nélküli szeretet megadása. Az iskolai leterheltséget a szülők nagyban képesek tompítani, kezelni, de ehhez meg kell találni azt az utat, amely során a gyermek tanulmányi eredménye sem romlik és személyisége sem sérül.