A különbség már születésünkkor megmutatkozik. Ugyancsak nem a külsőségekre kell gondolkodni, hanem arra, hogy már kisgyermekkorban jelentkezik az, hogy egyik gyerkőc barátságosabb, a másik szeret elhúzódni mindenkitől. Minden kisgyermek egy egyedi és különleges személyiség, ám aki nem a nagy átlaghoz mérten viselkedik, az kilóg a sorból. Márpedig ha így van, akkor felfigyel rá a környezete. Már lehet a szülők is észreveszik azt, hogy gyermekük másabb, mint mások. A nevelő-oktató intézményekben ezekre a különleges, az átlagtól eltérő viselkedésekre már felhívhatják a figyelmet. Óvodában már szembesülhetnek a gyerkőc egyéni adottságaival és képességeivel a vele foglalkozó felnőttek. Ha pedig észrevesznek valami eltérést, akkor szakemberekkel konzultálva játékos módon elkezdhetik a gyermek felzárkóztatását, az eltérés korrigálását. A szülők legtöbbje rendkívül megijed attól, hogy a gyermekét másnak titulálják. Sokan úgy élik meg, mintha gyermeküket fogyatékosnak kiáltanák ki.
Felpörögött világban élünk, miért csodálkozunk, ha gyermekeink is hasonlóan reagálnak? Ahogy gyermekeink viselkednek, azt valami mindig kiváltja, annak oka van. Vagy nem érzi jól magát az adott közösségben, vagy a figyelmet akarja felhívni magára.
A felnőttek élete tele van feszültségekkel, problémákkal. Azt gondolhatnánk, hogy a gyerekek élete csak játék és mulatság. Csakhogy nekik is számos szerepben kell teljesíteniük, alkalmazkodniuk, amely megterhelő lehet. Ahol nem érzik jól magukat, ott a szorongás uralkodhat el felettük, és ha ez tartósan így van, akkor viselkedésében is meg fog mutatkozni.
Minden szülő vágya az egészséges és jó gyermek. Azonban ahhoz, hogy gyermekünk a mai világban életképes, élelmes, sikeres legyen, nem előnyös, ha visszahúzódó és félénk. Azt szeretnénk, hogy bármilyen helyzetbe kerülve megállják a helyüket, feltalálják magukat. Éppen ezért, ha a gyerkőc félénk, a szülők legtöbbje kétségbeesik. A mai kor nevelése nagyban különbözik attól, ami a mai felnőttek idejében volt jellemző. Sokkal több az izgalom, a felhajtás. Nem véletlenül járatják különórákra, fejlesztésre a gyerekeket. Ha kicsit átgondoljuk, túlságosan sok inger éri a mai gyerekeket, pedig ennyire nem lenne szükségük. Legalábbis nem mindegyik gyerkőcnek lenne erre igénye. Vannak, akik még a játszótéren is különvonulnak. A maguk kis világában élve, a játszótéri játékokat használva, mégis más gyerektől elvonultan töltik az idejüket. Akik így látják gyerkőceiket, azok megijednek, és azt gondolják, hogy baj van velük. A szülők pedig magukban, nevelésükben keresik a hibát. Mert még él az a tévhit, hogy a kicsi félénksége az a rossz nevelésnek köszönhető.
Ha kisgyermekkorban nem olyan eleven, barátkozós, mint a többi hasonló korú gyermek, nem kell aggódni. Hagyni kell a saját személyiségét érvényesülni, még ha az lassabb ütemben is mutatkozik meg. Hagyni kell, nem szabad erőltetni. A szülő akkor jár el a leghelyesebben, ha abban támogatja gyermekét, amiben örömét leli. És nem hiányozhat a boldog és kiegyensúlyozott gyermekkorhoz a jó családi légkör és biztonság.
