Minden szakaszunkban nekünk szegezhetnek egy kérdést. Mikor lesz már párod? Ha sikerült megtalálni a társad, jön az újabb kérdés. Eljegyzés, esküvő? Ha ezen is túl vagytok, akkor mi más is következhetne, mint a gyermek téma.

Vannak köztünk olyanok, akik már gyermekkoruk óta tudják, nagy családot szeretnének. Mások máshogy látják, és egy gyereknél többet nem vállalnak.

Néhány generációval ezelőtt igazán ritkaságszámba ment az, ha valakinek csak egy gyermeke volt. Ma már egészen máshogy alakulnak a családok. Számos szempontot figyelembe vesznek a fiatal felnőttek, mielőtt a családalapításba kezdenek. Mindenek előtt igyekeznek saját karrierjük útját kitaposni, hogy a majd meglévő családjának megfelelő egzisztenciális hátteret tudják biztosítani. Erre koncentrálnak, így a gyermekvállalás ideje egyre inkább kitolódik. A negyvenes éveihez közelítő párok nagyjából ebben a korban jutnak el arra az a pontra, hogy stabil az állásuk, megteremtették otthonukat, jöhet a gyermekprojekt. Sokan pedig ekkor szembesülnek azzal, hogy ami olyan természetszerű lenne, az nem is olyan egyszerű. A negyvenes éveikhez közelítő párok ekkor szembesülnek azzal, hogy milyen nehézségekbe ütközik a gyermekvállalás. Ha megvalósul a párok álma és megszületi épen és egészségesen gyermekük, akkor sokan közülük nem is kísértik tovább a sorsot, megállnak egy gyermeknél.

A tartósan együtt élő párok és a friss házasok java az egy, két vagy a három gyermekes családmodellt tartja ideálisnak, mégis mire a családalapítás ténylegesen érinti őket, addigra az egy gyermekesek táborát bővítik. Európa szerte növekedni látszik ez a tendencia.

Egy gyerek, nem gyerek, szokták mondani. Való igaz, hogy egy gyermek esetében a szülők minden figyelme csakis rá szegeződik. A széltől is óvják, nem kell osztozni semmiben sem. Ahogy nő az egyke gyerek, úgy vágyik kortársi kapcsolatokra. A családon kívül mások is léteznek, és a szülőknek kell ezt a kört tágítaniuk. Az egykének nem silányabb az élete, mint más gyermeké, és nem lesz élhetetlenebb felnőtt, mint akinek testvérével kell osztoznia. Ehhez reális látásmódú szülőkre van szüksége.

Az egykeséget ma már nem nézik olyan rossz szemmel, hiszen folyamatosan bővül sorstársaik száma. Ráadásul akinek testvére van, annak sem feltétlenül maradéktalanul jó a kapcsolata testvérével.

A szülők dönthetnek egy, két vagy több gyermek vállalása mellett is, a nevelésük, a szocializálásuk elsőként az ő kezükben van. Tőlük és az oktatási intézménytől függ, hogy milyen embert engednek a társadalomba. Mindenki maga dönti el, hogy mit tart ésszerűnek, jónak, vállalhatónak. Ha gyermeket vállalunk, felelőséggel tartozunk irántuk. Senkinek nem szabad rosszul éreznie magát azért mert csak egy gyermeket vállalt, mint ahogy azért sem, ha nagycsaládosként él.

Az egykeség tehát nem átok, és nem hátrány. Nincs is arra bizonyíték sem, hogy az egykeként felnövő gyermek kevésbé lenne nyitott és sikeres, mint azok, akik testvérükkel nőttek fel. Nem szabad senkire hallgatni a szülőknek, csakis saját szükségleteikre kell hagyatkozniuk. Az egy gyermek igenis gyermek.