A felelősség is nagy, hiszen a gyermeknek azzal a névvel kell leélni az életét. Persze ha nem tetszene, később, felnőtt korában módosíthatja, de akkor is, a szülők egy életre tervezik gyermekük nevét, ezért jól át kell gondolni azt. Hallhatjuk azt magunk körül, hogy egyesek nem szeretik, vagy egyenesen gyűlölik keresztnevüket. Sokszor meg sem tudják magyarázni utálatuk okát, csak azt érzik, hogy az adott név nem ő, nem az ő személyiségéhez illő.
A régi időkben jellemüknek megfelelően választottak nevet az archaikus népek. Akkor is volt jelentésük a neveknek és persze most is. Egyeseknek fogalmuk nincs a név mögötti tartalomról, mások annak figyelembe vételével adják gyermeküknek a keresztnevet. Jung, svájci pszichológus szerint a gyermek vezeték- és keresztneve meghatározza azt, hogyan fantáziál önmagáról gyermekkorban. Ezt a friss pszichológiai vizsgálatok is igazolják. Nevünk számos más döntésben is befolyásolhat az életünkben.
Akár egy egyszerű bevásárláskor is nagyobb az esélye annak, hogy ha van a kívánt termékből olyan márka, amely a nevünk betűjével kezdődik, akkor azt választjuk. A nevünkből nem lehet kiolvasni jövőnket, életutunkat, azonban a név fontos identitásunk szempontjából. A zsidó vallás szerint a név kapcsolja össze a lélekkel az embert, ezért az az élet forrása. Annyi név közül lehet választani, és még így is sokat anyakönyveztetnek azért, mert még nem szerepelt a naptárban. Kezünkben a gyermekünk sorsa. Az újszülött első ajándék, amit szüleitől kap, az a neve. Bánjatok tisztelettel vele, döntsetek közösen! Vannak azonban olyan tanácsok, amelyeket érdemes megfogadni. Ilyen például az is, hogy ha a családi név egy szótagos, akkor a keresztnév legyen legalább három szótagú.
Ez fordítva is igaz: hosszú családnévhez rövid keresztnév a jó. A vezetéknév és a keresztnév együtt legyen jól hangzó. A vezetéknév utolsó betűje és a keresztnév első betűje ne legyen azonos, mert nehéz kiejteni. Sokan kedvelik a családi névvel alliteráló, tehát azonos betűvel kezdődő keresztnevet. Arról nem is beszélve, hogy a családi- és keresztnév kimondásakor akár érdekes, vicces véletlenszerű szavak kerekedhetnek, amely egy életen át megkeserítheti, vagy nevetségessé teheti a gyermeket.
(Kép forrása: babahazwebaruhaz.hu)