A legáltalánosabban elterjedt elképzelés, miszerint az iskolákban a 19. század óta azért van nyári szünet, hogy a paraszt gyerekek be tudjanak segíteni a szüleiknek a földeken, sajnos akármilyen hihetően hangzik, abszolút téves. A nyári vakáció nem is annyira a búzamezőkön gályázó szegény gyerekektől, hanem sokkal inkább a gazdag, városi gyerekektől eredeztethető.

Amerikában például a 19. századig egyáltalán nem volt nyári szünet, a legnagyobb hidegben, és a legperzselőbb melegben a nebulóknak az iskola padját kellett koptatnia. Csak tavasszal és ősszel voltak felmentve a stúdiumok alól, ez volt ugyanis az az időszak, amikor vetésnél és aratásnál valóban szükség volt minden dolgos kézre a földeken. A városi gyerekek azonban ez idő tájt sem mentesültek az iskola alól.

Idővel azonban a városok egyre sűrűbben lakottak és egyre forróbbak lettek nyár derekán, így aki tehette, elmenekült onnan legalább egy hűsítő vakáció erejéig a vízpartra, vagy a szellősebb vidékre. Ez a nyaralási hullám pedig hamarosan üresen kongó osztálytermeket eredményezet. Mit tehetett hát az iskola? Inkább bölcsen megfogadta a régesrégi tanácsot: ha nem tudod őket legyőzni, csatlakozz hozzájuk!

Ezzel párhuzamosan már kezdett teret nyerni az az elképzelés, hogy a pihenéssel töltött idő igenis fontos, illetve egyre inkább elterjedőben volt a napi nyolc órás munkarend is.

A vakáció mellett kardoskodó hívek azzal is érveltek (egyébként tudományosan teljesen alaptalanul), hogy az agy valójában egy izom, amit ha túlterhelnek, akkor károsodást is szenvedhet. Ezért nem egészséges a diákoknak egész évben iskolába járniuk.

Ez utóbbi tétellel bizonyára számtalan pedagógus egyetért, akik kénytelenek a meleg fokozódásával párhuzamosan lanyhuló figyelmű diákok fejébe még egy-két utolsó információt belecsepegtetni –sikertelenül.

(Kép: curaco-travelguide.com)