Jump to content

A kanalas orvosság veszélyei

2014. 08. 07. 11:20

Amerikai kutatók arra figyelmeztetnek, hogy túladagolhatjuk a betegeket az orvosságokkal, ha csupán egy egyszerű evőkanalat alkalmazunk a gyógyszerek kiméréséhez.

Amerikai kutatók megállapították, hogy azok a szülők, akik kanalat használnak, hogy beadják a gyerekeiknek az orvosságot, 50%-kal nagyobb valószínűséggel nem a megfelelő dózist adják a csemetéiknek szemben azokkal, akik precízen, mililiterre pontosan kimérik az adagot. Ezért azt javasolják, hogy inkább csöppentő, vagy injekcióstű segítségével mérjük ki az orvosok által előírt dózist.

A felméréshez 300 szülőt vizsgáltak meg, mindannyiuknak kilenc évnél fiatalabb gyerekük volt. A gyerekeket különféle betegségekkel kezelték New York két nagyobb sürgősségi kórházában, mielőtt hazaküldték volna őket előre felírt folyékony gyógyszerekkel otthoni ápolásra. A gyógyszerek nagy részben antibiotikumok voltak.

A szülőket később telefonon keresték meg, ahol kifaggatták őket, hogyan is adagolják a gyógyszereket, illetve be kellett mutatniuk ezek pontos mikéntjét. Ebből kiderült, hogy a szülők egyharmada rossz dózissal tömte a gyerekeit, hatoduk pedig az előírt kimérő eszköz helyett evőkanalat használt a gyógyszer adagolásához.

Az orvosok arra figyelmeztetnek a tanulmány kapcsán, hogy a nem megfelelő (akár kisebb, akár nagyobb) dózis káros lehet, főleg az antibiotikumok esetében. Még ha az előíráson a pontos mililiteres egység mellett az evőkanalas adagolás is szerepel, ez nem megbízható mérőeszköz, hiszen az háztartásoktól függően igen eltérő is lehet.

(Kép: trialx.com)