Megértem, mert aki még nem volt benne, nem tudhatja, hogy ebben a pokolian nehéz helyzetben milyen emberfeletti erőt kap egy anya „ajóistentudja”, hogy honnan. Szerencsésnek mondhatom magam, magunkat, mert ennek a korszakunknak praktikusan vége, már csak néhány év kontrollra járás és a mozgássérült parkoló kártya árulkodik róla, de a mindennapjainknak már régen nem része a betegség. Ezzel szemben vannak szülők, akik jóval hosszabb időre, vagy akár egy egész életre kapják a feladatot, hogy beteg gyereket neveljenek. Szeretnék néhány fogódzót adni, saját tapasztalataimból.
- Törődjünk saját érzéseinkkel, szükségleteinkkel. Tartósan beteg gyerek mellett (bár mindenki azt mondaná, hogy az önfeláldozás a cél) még inkább igaz az a szabály, hogy előbb a felnőtt vegye fel az oxigén maszkot, mert csak úgy tud segíteni a gyereknek. Kiemelten fontos, hogy a család lelke, az anya foglalkozzon saját érzéseivel. Legyen, akivel megbeszéli fájdalmát, dühét, elkeseredését, akinek sírhat, legyen ez akár barát, vagy szakember. És legyen legalább egy pici dolog, ami energizáló, amiből erőt lehet meríteni, és csak ő róla szól. Nem lehet úgy adni, ha nincs miből.
- Hagyjuk, hogy dühös legyen. Vagy bármilyen. Sírjon, ordítson, ha jól esik. A gyerekek ilyenkor sokszor gondolják úgy, hogy az élet igazságtalan velük, félnek, dühösek, miközben akár komoly fájdalmaik is vannak. Lehet, hogy épp arra dühös, aki a legközelebb áll hozzá: az anyjára. Forduljunk felé empátiával, hogy érezzen és éljen meg bármit, amit akar. Ezek fontos lépések a betegség elfogadása és a kezelésben való együttműködő viselkedés felé.
- Adjunk lehetőséget a gyereknek arra, hogy feldolgozza a benne tomboló érzelmeket. A rajz, festés, gyurmázás a legcsodálatosabb eszközök arra, hogy a kifejezésre jussanak ezek az energiák. Vegyünk rajzlapot, krétát, festéket, és bíztassuk a gyereket, hogy használja is ezeket. A kicsik ilyenkor nagyon sokat játszanak orvososat, legyünk ebben partnerek.
- Keressük meg a tanulságokat. A legnagyobb tragédia egyben a legnagyobb ajándék is. Mindenben, még ebben a szörnyű, pokolian nehéz élethelyzetben is van valami jó, valami tanulság, amit, ha észreveszünk, könnyebb lesz. Én ekkor jöttem rá, hogy nem vagyok egyedül. Azok a barátaim, akiket nehéz rávenni egy közös programra, mert annyira el vannak havazva, a bajban teljes vállszélességgel mellettem álltak. Köszönöm ezúton is nekik. Hatalmas energiát adott az a tudat is, hogy milyen erősek vagyunk együtt a párommal, hogyan tudunk összezárni a legnagyobb bajban is, bármit kibírunk.
- Mindenki különleges. Miért pont én? – kérdezik ilyenkor a gyerekek. Igyekezzünk a pozitív hozzáállást továbbadni, keresni az értelmet, a kihívást, a tanulságot a helyzetben. Vallási, hitbéli, világnézetbeli kérdés, de mindig van egy gondolat, ami segít megérteni, elviselni azt, ami van. Mindenkinek fontos dolga van itt a földön, ne hagyd, hogy elhagyja és sajnálja magát.
- Adjuk vissza a kontrollt. Ilyenkor az egyik legszörnyűbb érzés, hogy mintha a betegség átvette volna az irányítást az életünk felett. Gyógyszerek, kezelések, szabályok, tiltások. Fordítsunk nagy figyelmet arra, hogy, amiben csak lehet, hagyjuk, hogy döntsön, legyen önálló, kapjon elég információt. Ez helyzetenként más és más. Egy példa, hogy érthetőbb legyen: amikor injekciót kell kapnia, tudnia kell, pontosan hogyan működik, mit tesz vele a beadott anyag, és csak akkor mehet a tű, ha ő engedélyt adott rá. Így csökken a szörnyű kiszolgáltatottság érzés.
- Sose add fel! Nem tudhatjuk, mikor találnak fel egy újabb gyógymódot, bukkanunk rá valamire, ami meg tudja változtatni a megváltoztathatatlant. Érdemes a jelent inkább egy állapotnak tekinteni, és folyamatosan keresni belőle a kiutat.
Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu
