Jump to content

„Erre az ölelésre vártam 27 évig”

2014. 03. 31. 11:31

Egy fiatal nő, akit 27 évvel ezelőtt, születése után pár órával otthagytak egy Pennsylvaniai gyorsétteremben, elhatározta, hogy megkeresi szülőanyját.

Katheryn Deprill a Facebook közösségét hívta segítségül, hogy megtalálja az anyukáját, aki annak idején magára hagyta egy Burger King vécéjében. Képét három hét alatt több, mint 30 ezren osztották meg, így kutatását siker koronázat: múlt hét hétfőjén végre életében először találkozhatott az édesanyjával egy ügyvédi irodában.

A történetet az is érdekessé teszi, hogy fél évvel ezelőtt az anya is elhatározta, hogy megpróbálja megkeresni elveszett lányát. Katheryn semmi neheztelést nem érez biológiai anyjával szemben. Miután elmesélte neki fogantatásának szörnyű körülményeit, megértette az asszony döntését.

Az édesanyját 16 éves korában megerőszakolták egy külföldi utazás során. Szégyenében a terhességet még a szülei elől is eltitkolta, így miután otthon, a saját szobájában megszülte gyermekét, nem merte kórházba vinni a babát, attól való félelmében, hogy ott kellemetlen kérdéseket tennének fel neki.

-Nem éreztem mást, csak pusztán hatalmas örömöt. A legszebb álmaimat is felülmúlta, sokkal jobb volt, mint amilyennek elképzeltem! Nagyon boldog vagyok! –nyilatkozta Katheryn.

-Elképesztő, mennyire hasonlítunk egymásra, olyan volt, mintha tükörbe néznék. Megkérdeztem, megölelhetem-e, mire ő kitárta felém a karjait. Végre megkaptam azt az ölelést, amire 27 évig vártam.

Anya és lánya a négy órás találkozó végén megadta egymásnak elérhetőségét, és elhatározták, hogy feltétlenül fogják tartani a kapcsolatot.

(Forrás: People, kép: wikihow.com)