Jump to content

Gyermekeink az internet dzsungelében

2014. 02. 27. 07:55

A mai gyerekek legnagyobb része kiválóan eligazodik a különféle kütyük használatában, gond nélkül készít weblapokat, blogol, facebookozik, chatel. A rájuk leselkedő veszélyekről azonban mit sem tudnak, és ezzel sajnos a szüleik is hasonlóképp vannak.

Egy angliai felmérés azt találta, hogy tizenhat év alatti gyerekből majdnem két milliót zaklattak már az interneten keresztül, és legtöbbször a szüleiknek erről fogalma sincs. Az internetes biztonság területén végzett kutatás szerint már egészen fiatal, alig nyolc éves gyerekek is találkoznak felkavaró, erőszakos, vagy szexuális tartalmú anyagokkal mobiltelefon, tablet, vagy a családi számítógép használata közben, de az is előfordul, hogy vadidegenek próbálnak velük kapcsolatba lépni. A felmérés arra a problémára is rávilágított, hogy a szülők az esetek felében erről mit sem sejtenek –számolt be róla a Telegraph.

Egy másik kutatás szerint bár a szülők nagy része elbeszélget a gyerekeivel az internet-használat lehetséges veszélyeiről, de 75%-uk elmellett nem ad felvilágosítást arról, hogy mit tehetnek, hogyan védekezhetnek online zaklatás esetén.

A BBC hasonló témakörben végzett felméréséből az derült ki, hogy a gyerekek ötöde találkozott már számítógépezés, vagy telefonozás közben felkavaró tartalmakkal, melynek fele szexuális jellegű volt, ám a szülők 91%-a erről mit sem sejtett. A 2000 gyerek körében végzett kutatásból az is kiderül, hogy a 8-16 év közötti korosztály majd harmadát zaklatták idegenek csak az elmúlt egy év során, a szülőknek mégis csupán 17%-a gondolta úgy, hogy ez az ő gyerekével is megtörténhet.

Bár a tabletekre, iPadekre, számítógépekre a szülők fele rakott valamilyen tartalomszűrőt, a telefonokra ezt szinte kivétel nélkül elmulasztották megtenni.

A kutatások tapasztalataiból okulva, ha a gyerekeinknek már van otthon internetes hozzáférése bármilyen formában, arra mindenképp tegyünk tartalomszűrő programokat, és ezenfelül beszélgessünk el velük az internet használatában rejlő komoly veszélyekről.

(Kép: thespinalconnection)