Magyarországon a 18-36 éves korosztály, vagyis az Y generáció több mint harmadának (36 százalék) van saját lakása, amelyhez a többség (63 százalék) szülői segítséggel jutott – írja az MTI a
Árt-e egy kevés bor a terhesség során a babának? Alkoholt ittam, mielőtt megtudtam, hogy állapotos vagyok, okozhat-e bármi problémát? Alkoholmentes sört lehet inni várandósan? Ezekre és a hasonló kérdésekre számos
Gyermekkorban inkább technikai jelentősége van a körömvágásnak, a körömápolásnak, amíg a felnőttek életében inkább esztétikai igény. Hogyan és mikor kell vágyni a gyerekek körmét?
Abban az euforikus hangulatú állapotban, amelyet a szülés jelent, nem gondolunk arra a képességre, amelyet már az újszülöttek tudnak. Anyanyelvük szerint sírnak.
Több szempontból is érdekes dolog a gyerekdivat, elsősorban az érdekes benne, hogy egyáltalán van. Hiszen a gyerekek gyorsan nőnek, pillanatok alatt kinövik a ruháikat, vagy rosszabb esetben egy-két felvétel után
Szeptemberben ugrásszerűen megnő a háziorvosok leterheltsége: a bölcsődei és óvodai megbetegedéseknek köszönhetően két hét alatt legalább a duplájára nő a forgalom a rendelőkben, hívta fel a figyelmet a Házi Gyermekorvosok
A fesztiválok jó programot ígérnek kicsiknek és nagyoknak egyaránt, de a függetlenedő kamaszokra veszély leselkedhet. Érdemes néhány tanácsot megfogadniuk.
Hát itt van végre! Megvan minden ujjacskája, ép és egészséges, lehet hazavinni a kórházból. Na de hogyan fogom megvédeni? – merül fel a kérdés az újdonsült anyukában. Hiszen annyi veszély
Futótűzként terjed annak a fiatal amerikai kismamának a Facebook-bejegyzése, aki sokkoló fotókon és egy zavarba ejtően szókimondó levélen keresztül beszélt császárral lezajlott szüléséről. Raye Lee története egyáltalán nem egyedi, ám
Bizony, az az apró baba, aki nemrégiben született (6 vagy 7 évvel ezelőtt) ma már az iskolában kezdte meg tanulmányait. Hihetetlennek tűnő, hogy ez is bekövetkezett. Bízni kell a tanítókban és hagyni kell időt a beszokásra a gyermekeknek.
Ha voltál valaha terhes, akkor tudod, hogy amint elkezd látszódni a hasad, rád szegeződnek a tekintetek. Vizslatják a tested, mennyit híztál, hogyan puffadsz, milyen vizes a bokád, és közben persze
Itt az ideje, hogy átálljatok a korai fekvés és a korai kelésre, hiszen nemsoká új időszámítás következik a gyerekek számára az iskola miatt. Már most kezdjétek el!