Az emberek többségének az a meggyőződése, hogy képesek eldönteni, ki az, aki igazat mond, és ki az, aki hazudik. Vannak ugyanis olyan viselkedésbeli jellegzetességek, amelyek utalhatnak arra, hogy valaki torzítja a valóságot. Ilyen lehet például, ha valaki nem néz a másik szemébe, kezeivel babrál, ha ül, akkor a széken fészkelődik, mocorog. Ezt így tudjuk, ismerjük ezeket, de a valóságban ezek egyáltalán nem olyan megbízható jelek, mint azt gondolnánk. Ha nem képzett hazugságvizsgáló az ember – márpedig kevesen vannak olyanok -, akkor ezekből a jelzésekből csak tippelni lehet arra, hogy ki hazudik, ki nem.

A hazugság észlelésével kapcsolatosan már történtek vizsgálatok, azonban általában az embereket egyenként hallgatták meg, pedig nagyon sok esetben fordul elő az, hogy többen vannak jelen egy olyan esemény kapcsán, amikor igazságot kell tenni. Éppen emiatt gondolták úgy szakemberek, hogy ezúttal nem egyedül fogják vizsgálni a hazugságészlelést, hanem párban, ugyanis a pár tagjai is kommunikálnak egymással és azzal a személlyel is, aki az igazságot próbálja kideríteni. Beszédes lehet az, ahogyan a páros tagjai egymással kommunikálnak.

Ahhoz, hogy erről adataik is legyenek, kísérletbe kezdtek, amelybe egyetemistákat és egyetemi dolgozókat vontak be. Minden kísérleti alany hozott magával még valakit, így 43 páros volt. A párok egy részének azt mondták, hogy néhány percet várniuk kell, amíg a kísérlet megkezdődik, addig menjenek át a szomszédos étterembe és fogyasszanak valamit. Így is történt, majd a vizsgálatot végző személyek közül átmentek és beszélgettek a párokkal arról, hogy mit ettek, miről beszélgettek. A párok másik részét arra kérték meg, hogy beszéljenek össze, találjanak ki egy jó alibit, mintha menteniük kellene a menthetőt. Azt kellett elhitetniük a kísérlet vezetőivel, hogy ők együtt ebédeltek egy vendéglőben. Nekik is hasonló kérdéseket tettek fel, mint azoknak, akiket átküldtek ebédelni. Mindegyik beszélgetést videóra vették, hogy tudják majd elemezni a későbbiekben. A képek láttán egyértelműen bebizonyosodott, hogy máshogy viselkedtek azok, akiknek szövetkezniük kellett a hiteles alibi ügyében, mint azok, akik tényleg nem hazudtak. Akiknek ki kellett egy hiteles sztorit találniuk, azok a „vallatás” közben többször egymás szavába vágtak, javították a másik mondandóját, és jóval rövidebbre fogták mondandójukat.

Nem is feltétlenül az jelzi, hogy nem mond igazat valaki, ha fészkelődik, ha nem néz a szemedbe, sokkal inkább a történet részletessége, vagy rövidítése a meggyőzőbb.