Jump to content

Mindszenti gondolatok

2015. 11. 01. 10:00

A halál természetes, habár elfogadni sokszor nehéz, hiába tudjuk, hogy ez az élet velejárója. Ma van halottak napja, azaz november elseje. Ezen a napon különös figyelmet szentelünk elhunyt szeretteinknek. A temetők megtelnek síró, könnyeiket morzsoló vagy csak némán megemlékező hozzátartozókkal.

Legtöbbünk nem csak ezen az egy napon gondol azokra, akik már nem lehetnek körükben, de mindenszentek napján biztosan. Ilyenkor megengedjük magunknak, hogy leássunk lelkünk mélyére, felszínre törnek az emlékek, amelyek felidézik elhunyt szerettünk emlékeit. Bármi, amely rá emlékeztet, sebeket tép fel, de az a nap az, amikor ennek teret engedünk. Egy mélyenszántó gondolat, egy szép sor segíthet a gyászunkban, amely azokról és azoknak szól, akik már nem lehetnek velünk. Összegyűjtöttünk néhány gondolatot, kezdjük mindjárt Babits Mihályéval:

„Mindenszentek: hideg ősz
bolyg a szellem fázva,
fázó népség temetőz
sírokon gyertyázva.
Jaj az év temető,
mindennap egy holt,
minden napra minden éj
ráírja, hogy: Volt.”

Audrey Niffenegger gondolata ez: „A halottaknak szükségük van ránk, hogy emlékezzünk rájuk, még ha nem is tudunk, csak annyit mondani, hogy sajnálom, amíg a szó minden jelentőségét elveszti és olyan lesz, mint a levegő.”

„A hagyomány nem azt jelenti, hogy az élők halottak - azt jelenti, hogy a halottak élnek.” – milyen igaz gondolat Maurice Harold Macmilliantől.

„Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!” – idézet Ady Endre Halottak napján című verséből.

Mennyi igazság van Thomas Mann soraiban: „Amit gyásznak nevezünk, talán nem is az afölött érzett fájdalom, hogy halottaink nem térhetnek vissza az életbe, hanem fájdalom amiatt, hogy ezt nem is tudjuk kívánni.”

Müller Péter szavai is velőnkig hatolhat: „A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni.”

(Kép forrása: mattoonfirst.com)