Jump to content

Vess számot, gondolkodj, írj és változtass!

2022. 12. 19. 19:00

Közeleg a 2022-es év vége. Ha jól osztottuk be az időnket és a pénzünket, akkor az ajándékok már csak azt várják, hogy átadjuk azoknak, akiknek szántuk. Az év vége azonban másról is szól.

Már csak néhányat kell aludni addig, hogy ajándékozhassunk, ünnepelhessünk és együtt lehessünk az akár távolabb élő családtagokkal, barátokkal. Ez az időszak azonban a számvetésről is szólhat. Az év utolsó napján is ünneplünk. búcsúztatjuk az óévet és fogadjuk az újat. Ilyenkor hangzanak el azok a fogadalmak – kimondva, vagy csak a belső hang által -, amelyeket szeretnénk megvalósítani a következő évben. Ha hiszünk az újévi fogadalom erejében, ha nem, akkor is érdemes számot vetni a mögöttünk álló évről. Minden, ami történik, tanító célzatú is lehet.

Gondoljuk végig, hogy ez év januárjától milyen fontos eseményeket éltünk meg. Ha nem megy a felidézés, akkor érdemes elővenni a telefonunkat, abban ugyanis sokféle eseményt rögzíthettünk képek, videók formájában. Sorra érkezni fognak az emlékek. Talán olyanok is, amelyeket elfelejtettünk.

Hogy miért fontos visszaemlékezni? Egyfajta leltárt végzünk így az életünkben, az elmúlt évvel kapcsolatosan. A december sok munkahelyen az év zárását is jelenti, amikor is jelentéseket kell leadni. Ezt tehetjük az életünkkel. Mindez azért jó, mert előrevetíthetjük magunknak a jövőre nézve, hogy mit szeretnénk erősíteni, megszüntetni.

Aki azt gondolja, hogy mindez felesleges, az téved. Az elménk ugyanis igyekszik mélyen elrakni olyan eseményeket, amely nehézséget, bánatot hozott nekünk, pedig a rosszat ugyanúgy meg kell élni, fel kell dolgozni és adott esetben elengedni, ha nem tudunk rajta változtatni. Igyekezzünk tehát a megoldatlan és fájó ügyeket is lezárni. Még akkor is, ha nemcsak tőlünk függ, hanem ahhoz más beleegyezése is szükséges. Egy próbát megér. Ha mégsem járunk sikerrel, akkor az elengedés is könnyebb lesz, hiszen mi megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt.

Az év összegzéséhez olyankor kezdjünk, amikor van arra időnk.

Gondoljuk át azt, hogy mi az, amit jövőre egészen másképp szeretnénk az életünkben? Mi volt az, ami szomorúságot hozott, pedig el lehetett volna kerülni? És mi az, ami boldoggá tett?

Vessük papírra a gondolatainkat, mert a 2023-as év vezérfonalát adhatja meg mindez. Ha már tudjuk, hogy mi volt jó és mi nem 2022-ben, akkor sokkal könnyebb javítani, korrigálni vagy kikerülni a hibákat, problémákat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: Pixabay)