Jump to content

Szeretnél elmélyedni a gondolataidban? Tedd meg Szabó Magdával!

2021. 11. 20. 19:00

Szabó Magda neve talán senki számára sem ismeretlen. A Kossuth-díjas iró sok fontos gondolatot hagyott az utókorra.

Szabó Magda gondolatai között szemezgetve találtunk néhányat, amely építő, tanító jellegű lehet mindenki számára. Talán éppen jókor és éppen neked lesznek szükséged ezekre a sorokra, kedves olvasó:

„Mihelyt valahonnan kétséges a távozás lehetősége, mindenki menni szeretne, de tüstént.”

„Milyen borzasztó könnyű a fiatalnak, ha a legkonkrétabb és legobjektívabb nehézségei vannak is, pusztán amiatt, hogy olyan elképesztően teherbíró, és még annyi ideje van mindenre, s milyen tragikus, hogy az ember erre csak akkor jön rá, mikor rég mögötte már az ifjúság.”

„A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek.

Amit a legfontosabbnak tartok, hogy úgy teljesüljön minden tervük, hogy ne kelljen nagyon megszenvedni és megdolgozni miatta, mert akkor az ember hullafáradt és kedvetlen, mire megkapja.”

„Nem csak a holtaknak kell pihenés, az élőknek is.”

„Mióta élek, megvan az a tulajdonságom, hogy olyan erősen el tudok képzelni bármit, hogy látom, érzékelem, átélem. Kisgyerek koromban a huszonhat fokra felfűtött szobában jéggé dermedt lábamat dörzsölgette anyám, s nem tudta megérteni, mi bajom lehet, aggodalmában a hőmérőt is a hónom alá dugta, persze nem mutatott lázat. Nem mondtam meg szegénynek, hogy nincs veszedelem, csak éppen játszom, azt játszom, hogy szegény árva kislány vagyok, se lakásom, se családom, és kinn bujdosom a havas nagyerdőn. A kályha az ágyam mellett volt, nekem meg vacogott a fogam. Erős a képzelet, erősebb a realitásnál.”

„Az idő arra való, hogy tisztázza a kételyt, hogy megvilágítson mindent.”

„Semmi az, kicsim, minden előhalál hasznodra van, az utolsó már olyan könnyű lesz, hogy észre sem veszed. Csak a legelső olyan, hogy azt hiszed, belepusztulsz.”

„Az élet hosszú-hosszú folyamat, minden órája hozhat váratlan fordulatot, valami meglepetést.”

„Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad.”

„Egyszer azt mondtam neki, van az úgy, hogy az ember előtt letérdel a fehér elefánt, azaz eljön egy olyan pillanat, amikor valaminek az elvetése vagy elfogadása évtizedekre, esetleg örökre megszab az életünkben valamit, ritkán térdel le a fehér elefánt, de akkor helyesen kell dönteni, különben ég tudja, meddig kell várni, míg ismét arra jár, ahol mi vagyunk.”

„A nőnek nem szabad a tenyerén hordani a szívét, hogy mindenki belepillanthasson.”

„Az élet voltaképpen mindig óvodai szinten lép, mi komplikálunk belőle görög sorstragédiát.”

„Végül mind kigyógyulunk a nagy érzelmekből. Egyeseket az élet gyógyít ki, másokat a halál.”

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: pixabay.com)