A húszas évek a gondtalanság, és bulizás évei a legtöbbeknek, ami még a harmincas évek első felébe is átcsúszik. Az élünk, mint a hal a vízben állapot egészen addig tart, amíg a hétvége pihenéssel teli mesés kinccsé nem változik, és ott érezhetjük, hogy valami végérvényesen átalakult, amikor jobban lázba hoz az otthoni lazulás, mint egy féktelen éjszakázás.

29, 30, 31…

A harmadik X-en túl is van élet, sőt akkor kezdődik igazán! Az ember életszakaszai között a középső, azaz a harmincat követő időszak az, ami igazán próbára teszi, és ha úgy tetszik, valóban felnőtté alakítja. Jellemzően négy dolgon minden fiatal és már annyira nem is fiatal felnőtt keresztülmegy: a mókuskerék okozta frusztráltságon, az élet hirtelen nyakba szakadó súlyával, a kiteljesedés, és az önmagunk keresése, saját célunk meghatározásából fakadó kétkedéssel, és a Paulo Coelho féle bölcseletek gyakorlati megtapasztalásával is.

Mókuskerék és a valakivé válás nehézkes útja

A főiskolás, bulizós, dolgozgatós éveket követően, szépen lassan beköszöntenek a szürke hétköznapok, ami elől egykoron annyira menekültünk. A szürke hétköznapok, azonban koránt sem olyan ijesztőek, ugyanis ezek pontosan arra kellenek, amire valók: dolgozni, dolgozni, dolgozni nap nap után, és kemény, kitartó munkával elérni azt, hogy valakivé váljunk, nevet szerezzünk, és egy jó ajánlat felbukkanásakor, a mi nevünk jusson mindenkinek eszébe először.

A harmincas évek szürke hétköznapjai, megtanítanak arra, amit az iskolapadban nem volt lehetőség elsajátítani. Hatalmas fejezetet kapunk az élet regényében a kitartás fejezetből, ahogy a csalódás, kudarc és újrakezdésből is.

Ezekben az években nem a duhajkodások, és hosszú éjszakák viszik előre az embert, mint alig néhány évvel ezelőtt, hanem a lenyugvást követő újonnan kialakult szokások: a diplomáciai érzék, a késztetés az önfejlesztésre, a valakivé válás akarása, és az önmotiváció. Mindez nagy változás, és az elején tényleg úgy érezhetjük, hogy tegnap még bohém ifjúként, ma pedig felnőttszerű, céltudatos lényként ébredünk, de ez így van rendjén.

Ijesztő, szorongató nagy változás, de a pánik után helyre kerül minden, és szép lassan meg lehet tanulni, milyen is a felnőtt lét.

Pofonok és az önismeret

A fentiek az élet kemény, és kevéssé sem habos-babos oldalát mutatják be. Azokat az estéket, amikor egyedül ülve az üres, csöndes lakásban legszívesebben csak menekülnénk, de nincs hova. Azokat a reggeleket, amikor kedvtelenül indulunk munkába, és azokat a délutánokat, amelyek sivárak, unalmasak, és végtelenül egyhangúak. Azokat a pillanatokat, amikor a meghívás „ne haragudj, nem érek rá”-val végződik, és amikor a magány lesz az úr.

Az egyedül töltött órák és napok száma, pedig exponenciálisan megnöveli az önvizsgálódással, és önismeretszerzéssel töltött időszak arányát, ami az elején szintén ijesztő, sőt olykor örjtően szorongató, de a legsötétebb pillanatok után, felderül az ég, és egészen más érzettel lépünk ki az ajtón. Mert valami legbelül elindult, valamire legbelül rátalálunk: egy új önmagunkra, akit újra fel kell fedezni.

Karrier vagy család?

Tényleg ilyen fekete-fehér lenne a harmincon túli életpálya? Aligha. Noha a nők zöme pontosan ebben az időszakban érzi, hogy ideje lenne családot alapítani, a férfiak pedig a karrier terén kezdenek szárnyalni, a világ mégsem ennyi.

A harmadik X betöltését követően a világot más szemüveggel látjuk. Egyszerre kinyílik és olyan izgalmas szeletébe kapunk bepillantást, ami addig rejtve maradt. A legapróbb dolgokat is másként értékeljük, és ekkor fedezhetjük fel, hogy az élet lehetőségek tárháza.

Tanulni, fejlődni, vállalkozást indítani, szerelmet keresni, barátokat gyűjteni, utazni, tapasztalni, élni, csak igazán most kezdünk el. S mindennek tapasztalata könnyen megválaszolja az évek óta nyomasztó kérdést, mégpedig azt: mit is akarok én csinálni?

Bölcselet

Ifjonc tiniként véleményünk és tanácsaink nagy része saját tapasztalatink és elképzelt világmegváltó elképzeléseinkből származtak. Harmincon túl, viszont már nem csak a levegőbe beszélünk. Elvégre jócskán megfutottuk már az akadálypálya első száz méterét, ami sok bukást és még több felemelkedést okozott. Értékes tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, és lassan azt vehetjük észre, hogy nem olvasunk több életre szóló tanácsot másoktól, hanem inkább mi adjuk azokat, magunknak, és azoknak, akik hozzánk fordulnak. Egyszerűen megtanuljunk az elengedés megtartás közti egyensúly mértékét. és felnőtté válunk.