Gyermekkori barátaink jó részét elveszítjük felnőtt korunkra. Nagyon szerencsésnek mondhatod magad, ha egy vagy akár többet is magad mellett tudhatsz még a jelenben is a gyerekkori barátaid közül. Mondhatni, hogy már életre szóló barátság az. Az életünkben azonban feltűnhetnek olyan személyek, akik azonnal belopják a szívünkbe magukat, a kölcsönös szimpátia is létezik, mégis csak rövidebb ideig van jelen az életünkben. Ezeket a barátságok csak addig maradnak meg, amíg létező a kapocs, amely bármi lehet. Az ilyen kapcsolatok amilyen hamar jönnek, úgy távozhatnak az életünkből. A barátság megszakítása pedig változó. Lehet csendes, szótlan, akár érthetetlen is. Egyszerűen csak nem keresitek egymást, az évek pedig telnek, de nem hiányzik az egykori barát. Van, hogy szívesen emlékszünk vissza egy-egy történetre, amely velünk történt, mégsem keressük fel az egykori barátot, mert már annyira eltávolodtunk egymástól.

Sokkal fájdalmasabb az a baráti szakítás, amely vitával, haraggal, csalódással, hazugsággal zárul. A hosszabb baráti kapcsolatot sokka nehezebb megszakítani, de olykor magunkra nézve lenne szinte kötelező. Hogy miért? Azért, mert egyoldalú. Csak a kihasználáson alapszik.

Nagyon nehéz döntést hozunk, ha egy barátságnak akarunk véget vetni. Eljön azonban az idő, hogy erre megérik egy barátság, ha a kapcsolat ápolásáért mindig csak te teszel. Te keresed, de ha hetekig nem tennéd, akkor ő egyáltalán nem tesz lépést feléd.

Ugyancsak megérett az idő a barátság felbontására, az eltávolodásra, ha te mindig készen állsz segíteni a bajban neki. Akkor is, ha csak meghallgatnod kell, és akkor is, ha tettekkel kell bizonyítanod barátságodat. Amikor azonban neked lenne szükséges segítségre, akkor kihátrál mellőled, nincs ott, amikor szükség van rá. Ha csak egyszer fordul elő, hogy nem segít nekünk, talán még elfogadható, hiszen mindenkinek lehet más elfoglaltsága. A barátság ugyan fontos, de vannak olyan helyzetek, amikor nem tud azonnal a segítségünkre sietni. A többszöri és szándékos cserbenhagyás már nyomós érv arra, hogy végezzünk a barátsággal. Nem kell ahhoz ilyen drasztikus megnyilvánulás sem. Elég, ha azt tapasztaljuk, hogy társaságában egyáltalán nem vagyunk önmagunk. Mintha elszívna az erőnket, az energiánkat.

Egy barátság akkor igazi, ha nem kell megjátszani magunkat benne. Máskülönben fabatkát sem ér. Amikor rádöbbenünk arra, hogy a régen ismert személy nem ugyanaz, mint aki volt, tartani kell tőle, mert kifecseg titkokat, mert valótlanságokat állít rólad. Ezek közül bármelyiket tapasztalod, érdemes elgondolkodni azon, hogy szükséges-e neked ilyen barát?

Kinek van szüksége olyan barátra, aki irigykedik ránk? Senkinek, nekünk sem. Egy újabb ok, hogy semmi értelme az ilyen barátságnak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!