A szavak súlyosságát mindenki érezte már. Mindegy, hogy az ő szájából ömlöttek a szavak mások felé, vagy másoktól érkezett a gondolat. Ám ha gondolatainknak hangot adunk, azért bizony felelősséget is kell vállalnunk. Márpedig sokaknak ez okoz nagyon nagy problémát. Egyszerűen nem megy, vagy nem akarják, hogy menjen. Ahogyan elvárjuk másoktól, hogy szava hiteles és igaz legyen, joggal várják el mások is tőlünk ugyanezt.
Hányszor hallunk nagy ígéreteket másoktól, és aztán a szavakat nem kísérik tettek. Az ígéret eltűnik minden megvalósítás nélkül. Az ember gyarló, így erre bárki képes, és életünk során jó párszor kimondunk nagy ígéreteket, majd úgy kitérünk az elől, mintha az soha meg sem fordult volna a fejünkben.
Ezek a kimondott gondolatok, amelyekből olykor úgy lépünk ki, mintha sosem lett volna semmi közünk. Akkor mi lehet azokkal a gondolatokkal, amelyek mélyen legbelül gyökereznek bennünk, de küzdünk azok ellen, elnyomjuk magunkban, mintha azok nem is léteznének?
Nem árulunk el nagy titkot, ha azt tudatjuk, hogy ezek a gondolatok, amelyekről igyekszünk nem tudomást venni, azért még léteznek, vannak, és amikor valami vagy valaki életre kelti azokat, akkor a felszínre szeretnének kívánkozni. Az pedig már szinte törvényszerű, hogy ez a legrosszabbkor tör ki belőlünk és talán elemi erővel. Az erre az alapra épített életünk eleve ingatag alapzaton állhat, és a mélyen eltemetett problémák csak még inkább alááshatják azt, amit magunk körül felépítettünk.
Az életünk tele van problémákkal, útelágazásokkal, döntési helyzetekkel. Bánthatunk, megbánthatnak, de mindennek a rendezési módja az, ha ezeket tisztázzuk magunkban, és az érintettekkel is. Nemcsak tisztázzuk, hanem meg is oldjuk. Ha a problémáinkra rácsukjuk a ládika tetejét, az csak annyit jelent, hogy nem látjuk, de érezhetjük minden zsigerünkben meglétét. A megoldott élethelyzetek, feladatok azok, amiket nyugodt szívvel magunk mögött tudhatunk. A következményekért vállaljuk a felelősséget, hiszen abban benne voltunk. De ugyanígy szükséges a szavainkért is felelősséget vállalnunk. Az ember így tud büszkén saját magával szembe nézni. Az ilyen életet élők alapjai is stabilak, amelyre tovább lehet építkezni, méghozzá erős falakkal. Ráadásul nem kell észben tartani azt sem, hogy kinek mit hazudtunk, az életünk így nemcsak tisztább, de nyugodtabb is.
Az ajkainkat elhagyó szavaknak nagy súlya van, akár csak cselekedeteinknek, ám csak ez a járható út ahhoz, hogy óvjuk önmagunkat. Még így is adódhatnak nehézségek, hiszen az őszinteség az fájdalmas tud lenni, és nehézségeket adhat saját utunkon. Mégis ez a legjárhatóbb út, amin járnunk érdemes.
