Jump to content

Higgy magadban és vedd észre a hamis szavakat! Kerekedj felül az elnyomókon

2019. 02. 28. 08:00

A megfelelés ma alapállapotunk. Korábban is voltak az emberek felé elvárások, de most talán még többfelé kell a legjobb önmagunkat produkálni, és ez nagyon fárasztó tud lenni.

A gyerekeknek az iskolában kell teljesíteni. Ráadásul van önmaguk felé is elvárásuk, de otthon is azért ül le a szülő a gyerkőccel tanulni, hogy jobb jegyek kerüljenek be a naplóba, és természetesen a pedagógusok is azért dolgoznak, hogy ez történjen meg. Már kisgyermekkorban olyan feltételeknek kell megfelelni, ami nyomasztó lehet. Milyen jó érzés hazaérni, ahol nyugalom és szeretet vesz körül.

Ez nem azt jelenti, hogy otthon el kell feledkezni a tanulásról, hiszen egy kis szülői támogatással meg lehet tanulni a másnapi tananyagot, fel lehet készülni felelésre, dolgozatra és a házi feladat is elkészülhet. Mégis az otthoni légkörnek a nyugalmat, a pihenést is biztosítani kell.

Ennek ellenére nagyon sok gyermek odahaza is szóbeli és/vagy testi bántással, állandó kritikával találkozhat. Ha pedig egy gyerkőc ilyen közegben nő fel, minden önbecsülését aláássák a szülők.

Nemcsak a gyerekeket bántják kritikákkal a szülők, hanem a családokon belül is egyre több az ilyen fajta sértegetés. A folytonos kritika nem építő jellegű, a lelki terror fogalmát is kimeríti.

Talán már te is érezhetted magad úgy bizonyos helyzetekben és személyek jelenlétében, hogy megfélemlítettek, zsarnokoskodtak, negatív tartalmú szavakkal illettek. Ez mély nyomot hagy mindenkiben és igencsak fájdalmas tapasztalás.

Mindig és mindenkiben ott kellene lennie annak a gondolatnak, hogy nem vagyunk értéktelenebbek és kevesebbek senkinél. Márpedig az emberek jó nagy része leértékeli önmagát. Azok, akik pedig megérzik ezt az önbizalomhiányt, éppen ezt használják ki.

Minden ember külön személyiség, el kell fogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Az azonban biztos, hogy akik alázva, bántva próbálják maguk mögé kényszeríteni embertársaikat, azoknak akkor sem fognak megfelelni, ha be is hódolnak. Habár nagyon nehéz szembeszállni a zsarnokoskodó személyekkel szemben, de az biztos hogy nem megoldás, ha meghajlanak előttük. Az további bántásokat idéz elő, míg a szembeszegülés, önmagunkért való kiállás az a fal, ami megállíthatja a bántalmazót.

Az köztudott, hogy nem csak fizikailag lehet valakit bántalmazni, hanem a szavaknak is nagy ereje van. Vannak is, akik saját gyengeségüket úgy igyekeznek leplezni, hogy másokat tűznek céltáblára és ott bántják őket, ahol csak tudják. Ebből az is kiderül, hogy mások szapulása, bántása azt is egyértelműsíti, hogy az illetőnek nemcsak a jelleme gyenge, de még csak nincs is kibékülve önmagával.

Nézd meg, hogy ki van körülötted, ki és milyen tanácsokkal lát el. Csakis olyanok szavára szabad adni, akiben maradéktalanul megbízunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)