Jump to content

Ne hagyd elveszni magad

2018. 06. 21. 19:00

Itt a nyár, és te nem hogy arról álmodoznál, milyen lesz a nyarad pároddal, hanem bánatodba temetkezve siratod a kapcsolatod, mert most ért véget? Márpedig nincs más hátra, mint előre. Fel kell dolgoznod a szakítást.

A boldog párkapcsolat titka, hogy figyelmet, időt kell fordítani a párunkra. A mély érzelem kissé át fog alakulni az évek során, de ez nem azt jelenti, hogy évek múlva már nem szeretjük a párunkat. Ám, ha nem szánunk egymásra időt, akkor elmegyünk egymás mellett. Sokkal inkább egymás mellett élésről lesz szó, mintsem együttélésről. Egyre több gond tűnik fel, és eljön az a pont, amikor már nincs kedve ebben lennie az embernek. Mindegy, hogy te szakítottál, vagy téged dobtak, az lehet fájdalmas. Egy nap szembesülsz azzal, hogy véget ért a kapcsolatod, véget ért egy olyan élet, amelyet együtt képviseltetek. Attól a ponttól kezdve már csak ő és már csak te létezik, a mi megszűnt. Ha a kapcsolat befuccsolt, azt el kell fogadni, és a legkorrektebb dolog, ha elengedjük egymást. Nem azt jelenti, hogy könnyű út, de nincs más. Érzelmileg megterhelő lehet, azonban erre is úgy kell tekinteni, mint lehetőség az új kezdetre. Persze csak azután, miután felszínre törtél saját önsajnálatodból, szakítás utáni bánatodból. Idő kell ahhoz, hogy kiheverj egy szakítást, ezért a megoldás nem az, hogy egy mondvacsinált, érzelmek nélküli másik kapcsolatba vágj bele. Először el kell engedni a múltadat.
A szakítás utáni első alapszabály, amelyet sokan nem fogadnak meg pontosan az, hogy adj időt magadnak. Ne félj attól, hogy egyedül maradsz, de ne szaladj bele egy másikba csak azért, hogy ne maradj egyedül, vagy, hogy megmutasd a volt párodnak, te már túljutottál rajta. Kit akarsz becsapni?

Az egyedül töltött idő alatt eltemetheted magadban a kapcsolatot. Következtetéseket vonhatsz le arról, hogy mit csinálnál másképp. Tanulj hibáidból. Hidd el, nem véletlenül lett vége a kapcsolatnak, valami nem stimmelt. De ha már amúgy is több időd lett, akkor az időt fordítsd magadra. Lehet, hogy éppen arra jössz rá, mennyire aláásta önbizalmadat az a kapcsolat. Újra kell építened önmagad. Keresd és találd is meg.
A szakítás utáni gyógyírt jelentheti, ha nem kell szembesülni egykori társad holmijával. Ha már túl vagy az önmagad sajnálatán, akkor szedd össze magadat és kezdj el selejtezni. Dobd ki a pólóját, cseréld le a fotókat. Nem kell feltétlenül mindentől megszabadulni, hiszen együtt töltött időtök során több értékes ajándékot is kaphattál tőle. Ha nem akarod látni, viselni naponta, akkor viszont dobozold és rakd el.
Egy darabig lehet, hogy vágysz az egyedüllétre, amely talán szükséges is ahhoz, hogy lezárd a múltadat. Van, aki szakítás után azonnal belemerül a bulik világába. Ha te nem is így teszel elsőként, egy idő után mégis érdemes kimozdulni. Pláne, hogy itt a nyár. A legalkalmasabb időszak a pihenésre, nyaralásra, kikapcsolódásra, és még az ismerkedés terepe is sokkal szélesebb. Rajta, indulj neki. Egy-egy jól sikerült kikapcsolódás után könnyen lehet, hogy rájössz arra, mennyire hiányzott ez a fajta élet, és jól esik társ nélkül lenni. Persze, csak egy ideig. Ha már így érzel, akkor alkalmas leszel később arra is, hogy egy új embert beengedj az életedbe és kapcsolatot alakíts. Hinni kell abban, hogy van, aki csak rád vár, és te csak rá. Amíg azonban rátalálsz, élj!

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: vixendaily.com, mymodernmet.com, newlovetimes.com)