Jump to content

Be nem teljesülés lélektana

2018. 06. 01. 19:00

Mély érzelmek, amelyek szinte felemésztenek. Jó benne lenni, a szívünk boldog, mondhatjuk ezt a két személy közötti kölcsönös érzések kinyilvánításáról. A mély érzelem akkor is létezhet, ha a szerelem viszonzatlan, de a végeredmény egészen más.

Talán mindenki életében lehetett olyan szerelem, amikor égett a vágytól, amikor szerelmét meglátta, csakhogy az áhított személy vagy tudomást sem vett róla, vagy egészen másképp tekintett rá, mint ahogyan ő. Ez a be nem teljesedett, vagyis plátói szerelem. Van, aki ezt olyan magaslatokba emelte, hogy évek óta nem tud másra gondolni, nem keres mással kapcsolatot, mert plátói szerelméről nem tud lemondani. Habár minden jel arra utal, hogy szereleme tudomást sem vesz róla, hogy sosem fog megvalósulni a másik oldalról az, amit szeretne, nem tudja elengedni az érzését, és másban keresni a szerelmet.

Plátói szerelmet talán mindenki megéli, de akár életmóddá is válhat, aki nagyon beleéli magát abba, ami meg nem valósítható. Márpedig az ember szabad akaratából addig csinál valamit, amíg örömet okoz. Szerelmesnek lenni pedig jó. Éppen ezért tarthat hosszabb ideig a be nem teljesült szerelem. Boldogsághormon árasztja el a szervezetet, az élet egésze szebbé válik, ha szerelmesek vagyunk. A plátói szerelem megélésekor azonban hiányzik a fizikai közelség, ezért lényegében csak a bálványozott személy tulajdonságaihoz vonzódnak. Ezek egy része szemmel látható, de a többi nem valódi, csak a szerelmet megélő fejében létezők.
Napok, hetek, de akár évek is eltelhetnek úgy, hogy érzelmet táplál valaki iránt az, amit vissza sosem kap. Mint egy bálványt, úgy csodálja szerelme tárgyát. Ez egy biztonsági állapot is. Habár sosem lehet övé szerelme, esély sincs a viszonzásra, azonban az elutasítással sem kell szembesülni.
Be nem teljesült szerelem érzésekor heves érzelmeket táplálhatunk. Eleve nem könnyű kinyilvánítani érzelmeinket mások felé, de ha egy kicsit is úgy érezzük, hogy nincs is esély arra, hogy a szerelem viszonzásra találjon, akkor még inkább félünk az elutasítástól, így meg sem próbáljuk megközelíteni szerelmünket. A szerelem érzése megmarad, ám az édes terhet egyedül cipeljük, és nem engedjük, mert szerelmesnek lenni jó. Feltölt, boldoggá tesz, akkor is, ha nincs az, akivel megéljük. Ábrándozásból áll az egész.

A plátói szerelem jellemzője, hogy elérhetetlen. Ám minél elérhetetlenebbnek tűnik valami, az ember annál inkább szeretünk küzdeni érte. Ha ez a bálványcsodálat sokáig tart, akkor félő, hogy benne ragadunk ebben az állapotban, amelynek akár függője lehetünk. Mivel szerelmet táplálunk egy olyan személy iránt, aki sosem viszonozza érzéseinket, így másra nem is figyelünk. Más, valódi emberi kapcsolatokat mellőzni fogunk, és fel sem tűnik számunkra, hogy egyre inkább leszűkítjük magunk körül az emberi kapcsolatokat. Az igazi, kölcsönös szerelem beengedésére esélyt sem adunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: bhclubbing.com, maxpixel.net, independent.co.uk)