Jump to content

Csinálj tavaszt kívül és belül!

2018. 03. 20. 17:00

A havat, telet, síelést imádók sem igazán élvezhetik azt az időjárást, amelyet most élünk. Több a soknál, ez a tavasz produkál, azonban ez az, nem igazán tudunk befolyásolni. A saját hangulatunk és életünk felett azonban még uralkodhatunk.

Nem volt durva telünk, de azért az utóbbi időben csak megmutatta a tél, hogy mit tud. Szembe kellett nézni néhány nap tartós faggyal és most meg havazással. Mindezt akkor, amikor már a tavasz érkezését, és minden azzal kapcsolatos jóságot várnánk. Már napfényt, madárcsicsergést, rügyeket, nyíló virágokat szeretnénk, ehhez képest fagy és havazás fogad. Persze, hogy megint kezd lelkesedésünk alábbhagyni. Csak pár nap adatott meg a napfényből és a tavasz érzetéből, máris elvették tőlünk. A világ megint feketébbnek tűnik annak ellenére, hogy a hótól borított táj vakító fehér.

A téli egyhangúságot nemcsak az időjárásban tapasztalhatjuk, de lelkünkben is komorság lehet. Már tényleg csak arra várunk, hogy a tavasz és vele együtt a szemléletünk is kinyíljon, kivirágozzon. Ahelyett, hogy belekeseredünk a mostani, tavaszt még véletlenül sem mutató időjárásba, inkább készüljünk fel arra, hogy hamarosan változás áll be. Csak nem eshet mindig a hó. Csak nem marad mindig tél.

A tavasz a természet újjáéledését jelenti, és egyben az életünkben is ilyenkor időzíthetünk változásokat. Nemcsak a ruhatár cseréjével, selejtezésével, frizuraváltással lehet ezt megtenni, és nem is csak az otthonunk tavasz nagytakarításával. Lelkünkön belül is lehet végezni egy kis selejtezést. Mi döntjük el, hogy kit engedünk magunkhoz, és kit nem. Olykor azonban rosszul mérünk fel embereket, és ártalmas, egymást már egyáltalán nem építő kapcsolatok is jelen vannak életünkben. Fölösleges energiát vesznek el tőlünk, és már azt sem szeretjük, ha az illető a közelünkben van. Lehet az barát vagy párkapcsolat is, amennyiben felismered egy ilyen személy jelenlétét az életedben, le kell zárnod a vele való kapcsolatot. Nemhogy nem adtok már egymásnak semmi pluszt, de egyenesen rossz hatással lehettek egymásra.

Ha a párkapcsolatod is rendben, olyan emberekkel vagy körülvéve, akiknek te is tudsz adni, és ők sem csak az energiádat szívják, attól még lehet valami zavaró a környezetedben. Szó esett már az otthoni közegünkről. Csinálj tavaszt otthon is. Egy alapos nagytakarítás éppen jól jöhet, hogy megtisztuljon a terep és egyben te is. A nagytakarítás terjedjen ki olyanra is, hogy kiselejtezed életedből azokat a haszontalan tárgyakat, amelyek csak a helyet foglalják. Ez is a megújulás része.

Ha pedig a ruhatárunk, a külsőnk, a lelkünk és az életünk is erősen kiszelektált, rendezett, akkor ideje a gondolatunkat is ráncba szedni. A panaszkodás, irigység, féltékenység csak méreg. Szeresd önmagad, és a világra is máshogy fogsz tekinteni. Amennyiben megtanulod szeretni magadat, sokkal jobban odafigyelsz majd tested jelzéseire, szükségleteire. Ha te nem figyelsz ezekre, más sem fog.

(Forrás: marmalade.hu | howgodprovides.com, thejumpinjukes.com, housebeautiful.com/képek)