Jump to content

Egykor is illett és most is illik

2017. 04. 27. 19:00

Egyre nehezebb tartani azokat az illemszabályokat, amelyeket a nagyszüleink még rendre gyakoroltak. Egy részük már teljesen kihalt a mai kultúránkból, némelyiket ugyan használjuk, de nem helyesen.

Az első és naponta használt viselkedésforma a köszönés. Hányszor halljuk fiataltól és idősebb korosztály tagjaitól a "Jó napot!" formát. Köszönnek, de így inkább ne tennék, ugyanis a kíván bűvös szócska elhagyásával udvariatlanul hangzik. A napszaknak megfelelő köszönés akkor helyes, ha teljes egészében használjuk: Jó napot kívánok! Jó estét kívánok!

Ha látogatást teszünk a barátunknál, vagy más ismerőseinknél, szinte biztos, hogy megkínálnak kávéval. A régmúlt időben ez úgy zajlott, hogy az odafigyelő házigazda a kávét felszolgálta, a vendég elfogyasztotta a feketét, társalogtak kicsit, majd kis idő múltán  illett távozni. Ma már a kávézás egyet jelent a beszélgetéssel, közös idő eltöltésével. A kávéval való kínálás a mai világban mintha éppen arra invitálna minket, hogy végre beszéljünk, legyünk együtt egy kis időt.

Ha ellátogatsz valahová, ahol szívélyesen fogadnak, és megkínálnak kávéval, süteménnyel, egyáltalán nem ildomos visszautasítani. Legalább egy kis szelet vagy darab süteményt el kell fogyasztani, vagy egy csészényi kávét le kell gurítani ahhoz, hogy ne legyünk illedelmetlenek a vendéglátóval. Egy esetben nem sértődhet meg a házigazda, ha alkoholt kínál, de azt visszautasítod.

Korábban egyáltalán nem volt ildomos az utcán elfogyasztani ételeket, ez alól csak a fagylalt volt a kivétel. Ma már nagyon sokan egyáltalán nem tartják számon ezt az illemszabályt. Úton útfélen lehet szendvicset, hamburgert és egyéb élelmet majszoló embereket látni. Akár még a tömegközlekedési eszközökön is megejtik az éppen aktuális étkezést. Nagyszüleink korában ez ismeretlen volt.

Virággal ajándékozni nemcsak a férfiak szoktak, hanem a nők is. Általános szabály, hogy csakis pártalan virágszál kerülhet a csokorba, páros még véletlenül sem, hacsak nem a szerelmet akarjuk így ünnepelni és kifejezni. A páros számú virág az intim kapcsolatot jelzi. Ha kapsz egy csokor virágot, azt illik azonnal vízbe állítani. Nemcsak a virágnak szükséges nedvességhez hozzájutnia, hanem így nem sérted meg azt, aki a csokorral megajándékozott.

Ma már szinte mindenki tud telefonálni, hiszen az arra való alkalmatosság már az egyre fiatalabb korosztály számára is teljesen alapfelszerelést jelent. Telefonálni tehát tudunk, de egyáltalán nem biztos, hogy ismerjük mikor és hol illik. Ha be akarod tartani a telefonos etikettet, akkor szigorúan délelőtt kilenc óra és este kilenc óra között intézel el minden beszélgetést, amelyet telefonon kell lebonyolítani. A barátok, családtagok kivételt jelentenek ez alól a szabály alól, de ha ez időponton kívül hívsz fel valakit, mindenképp érdeklődni szükséges arról, hogy nem zavarod-e a hívásoddal. A hétvége a pihenés ideje, így délelőtt tíz óra után, ebéd idején és kora délután ildomos mellőzni a híváskezdeményezést. Ez vonatkozik az ünnepnapokra is. Bármilyen stabil ma már a technológia és a kommunikációs szolgáltatás, még így is előfordul, hogy a hívás megszakad. Mi a teendő? Annak kell újrakezdeményeznie a hívást, aki először is hívott.

Nem árt tudni néhány alapvető viselkedési formát, amelyet szükséges betartani ahhoz, hogy illemtudóan viselkedjünk.

(Forrás: marmalade.hu | fieldservicenews.com, footage.framepool.com, pinterest.com/képek)