Azért járunk orvoshoz, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását, vagy ha már létező a probléma, akkor minél hamarabb kilábalhassunk abból. A gyógyulásban nemcsak a gyógymódoknak és a gyógyhatású piruláknak, beavatkozásoknak van szerepe. Az orvos és a betege között kialakult jó kapcsolat nagyon jelentős abban, hogy létrejöjjön a gyógyulásba vetett hit. Azért is fordulunk szakemberhez, mert azt reméljük az orvosoktól, hogy segítenek a felépülésben. Ha pedig abban hiszünk, hogy a kezelések és a gyógyszerek hatásosak lesznek a kór leküzdésében az placebo-hatást vált ki az embernél. Placebo az, ami hasonlatos az igazi orvosi kezeléshez, de mégsem az. A placebo-hatás ismert ugyan a gyógyszerkutatás területén, de most már felhasználják abban is, hogy vizsgálják miként hat a testre, a tudatra, a hitre, a tapasztalatra.
Óhatatlan, hogy ha kiderül valamilyen betegség jelenléte a szervezetünkben, akkor ne fohászkodnánk magunkban az istenünkhöz. Még akkor is, ha a valláshoz, a hit gyakorláshoz alapjában véve nem sok közünk van. Egy betegség átértékeltetheti velünk eddigi életünket. A reménykedés, a hit olyan plusz erőt adhat az embernek, amely következtében a gyógyulás útjára léphet a beteg. Tényleg így van ez?
Az egészségügyi intézmények és dolgozók jelenléte, munkája olyan hatással lehet a betegre, amely kiváltja benne a gyógyulásba vetett hitet. A fehér köpeny, a kórház közege, a nővérek jelenléte, segítsége, a kezelések mind-mind azt segíthetik, hogy kiváltsák a betegben a placebo-hatást. Olyan ez mint egy színházi előadás, amelyben a szereplők és a kellékek, a háttér is azt váltja ki, hogy bele tudjuk magunkat képzelni az adott darabba. Ahogy az egészségünk területén, úgy a színpadon is szükséges a megfelelő külcsín, a találás. Ha a beteg azt érzékeli, hogy körülötte többen azon fáradoznak, hogy egészsége újból helyre álljon, akkor az ő hite is visszatér, és a pozitív hozzáállás, valamint a placebo-hatás öngyógyító folyamatokat indíthat el a szervezetben.
A múltban és még ma is vannak, akik egy gyógyító helyre zarándoklat során jutnak el. Bármekkora a távolság, bármilyen nehéz megközelíteni a szent helyet, mégis elmennek. Nem véletlenül teszik meg az ilyen nehéz utakat, hiszen a zarándoklat formálja a hitet és az embert is.
Más kultúrákban a mai napig áldozatokat ajánlanak fel isteneiknek annak érdekében, hogy a beteg meggyógyuljon. Még ha a mai korszerű technika is segíti a gyógyulást, engedni szokták az adott kultúrához tartozó szertartásokat, mert elfogadott, hogy a hit gyógyíthat.
A gyógyulásban való bizakodás, az, hogy azt reméljük meggyógyulunk, olyan idegi-kémiai hatást vált ki és hoz működésbe, hogy enyhülhet vagy meg is szűnhet a fájdalom. Vagyis a hit is egyfajta fájdalomcsillapító lehet. Bármilyen fájdalom tapasztalásakor azt reméljük, hogy az enyhülni fog, így valójában már ekkor megkezdjük öngyógyításunkat.