Kihez ragaszkodsz? Miért ragaszkodsz olyanhoz, aki nem érdemli meg a figyelmed, a gondolataidat, az idődet? Te is a vigasztalhatatlan ragaszkodók társaságát gazdagítod? Nézz magadba úgy igazán mélyen. Jó ideig foltozgatod a szívedet és azzal töltöd az időd nagy részét, hogy a meggyengült, sőt mi több, kihunyó kapcsolatodat szintre hozd?
Súgja belül egy kis hang, hogy ez a szerelem sosem fog isten igazából kiteljesedni? Azt súgja a belső hang, hogy az idődet pazarolod valaki olyanra, aki rád szinte semmi időt nem áldoz, nem figyeli érzéseidet? Fordulj sarkon, és hagyd magad mögött.
Mindig akadnak olyanok, akik jól tudják ezt, felismerték érzéseikben azt, hogy ez sehová sem tart, mégis mindenre van magyarázatuk. Még ha érzékelik is a reális képet saját életükkel kapcsolatosan, azt mindig naivan, de foggal és körömmel védelmezik. A megoldás azonban az, hogy engednünk kellene mindenkit, ha menni akar. Ha egy tőlünk távolodó személyhez ragaszkodunk, garantáltan szenvedni fogunk. Olyan ez, mint amikor egy összetört tárgyat toldozgatunk, foldozgatunk, megjavítunk, de már cseppet nem úgy néz ki, mint fénykorában. Sőt használni sem igazán merjük, mert már nem az, mint ami volt. Na, a lelkünket is lehet így foldozgatni. Ragaszkodunk a szerelem érzéséhez, az emlékekhez. Olyan emlékekhez ezek, amelyeket az évek során saját magunk ízlése szerint formálunk és így raktározzuk. Olyan emberekhez ragaszkodunk, akik fogva tartanak minket, vagy épp ki és be rohangálnak az életünkbe csupán azért, mert hagyjuk.
Hahóóó! Ideje felkelni ebből a (rém)álomból! Vedd észre, hogy a világ és az élet ennél több és szebb. Ha valaki ennyire hozzád és veled, de te pátyolgatod a saját kis érzelmeidet iránta, akkor sem fogod őt érzelmileg elérni, mert nem is lehet és nem is akarja. Ha néha leereszkedik hozzád és társaságodban tölt némi időt, neked hatalmas dolog, számára viszont nincs nagy jelentősége. Többet adsz neki, mint amit viszont kapsz. Ha egyáltalán kapsz. Térj észhez! A szerelem kétoldalú, egy ember kevés hozzá. A szerelem nem csak azt jelenti, hogy te mit érzel a másik iránt, hanem hogy a másik mit érez irántad, valamint te hogyan értékeled önmagadat. Észre kell venned, ha nem jó irányt vett. Az ilyennel jobb nem szóba állni, mert csak csúnyaság és fájdalom lehet a vége. Nem feltétlenül az elején derül ez ki. Ha korán felismerjük, akkor is maradhat sebhely, de jóval kisebb, mintha abba belelovaljuk magunkat, időt és energiát pazarolunk a semmire, a semmiért megtűzdelve fájdalommal.
