Jump to content

A lélegzet mágiája

2014. 04. 08. 20:21

„A láb mindig kéznél van!” - szokták mondani a futók. Van valamink, ami még ennél is kézenfekvőbb, kortól, nemtől, egészségi állapottól függetlenül bárki számára elérhető, és aminek a tudatos használata csodákat tehet velünk: a lélegzetünk. Míg étel, vagy ital nélkül napokig kibírjuk, lélegzet nélkül csak percekig.

Tudtad, hogy a test méregtelenítésének 60 százaléka a lélegzeten keresztül történik? Sokszor csak történne, mivel felszínes, szabálytalan légzésünk nem engedi, hogy megfelelően méregtelenítsünk, így testünkben felhalmozódnak a méreganyagok, sejt szinten gyűlik a méreg, a stressz. Naponta több ezerszer veszünk levegőt, így lélegzetvételünk mélységében akár egy kis változás is jelentős különbséget jelenthet közérzetünkben.

Lélegzetünk szoros összeköttetésben van az érzelmeinkkel is. A magyar beszédes nyelv, el is mondja nekünk: a gyönyörűségtől eláll a lélegzetünk, ha lekerül rólunk valamilyen nyomás, akkor végre fellélegezhetünk, időnként lélegzet visszafojtva figyelünk, utolsó lélegzetünkig küzdünk valamiért. Másként lélegzünk, amikor boldogok, vagy ha szomorúak vagyunk, másként vesszük a levegőt, amikor gondterheltek vagyunk, vagy éppen fáj valamink. Ahogy érzelmeink hatnak lélegzetünkre, úgy ez visszafelé is működik, lélegzetünk irányításával, szabályozásával tartósan hathatunk érzelmeinkre, lelkiállapotunkra is.

Mivel a légzésnek a fizikai testen túlmutató hatása van, tudatosan lélegezni nehezebb, mint gondolnánk. Az elmének nem elég izgalmas, az ego mindent kitalál, mert ragaszkodna a drámához. Lélegzetünk irányítása ezért ugyanúgy gyakorlás kérdése, mint bármilyen új készség elsajátítása. Cserébe viszont, ha ráérzünk az erejére, abba sem akarjuk majd hagyni! Ennek megtapasztalására két egyszerű gyakorlatot javasolnék, ami segít lenyugodni, középpontunkba kerülni:

7-11 légzés
Belégzés orron keresztül, 7 számoláson keresztül, kilégzés orron keresztül, 11 számoláson keresztül. A lélegzet „mélysége” ez esetben nem számít, a lényeg, hogy légszomj nélkül fenn tudjuk tartani az arányt. A kulcs a belégzésnél hosszabb kilégzés, mely aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, ezáltal segít megnyugodni, relaxáltabb állapotba kerülni. A számolás lefoglalja az elmét, ezáltal megszűnnek a gondolatok, csak a lélegzet és a számolás van, és a jelen pillanat. A legtöbb ember már napi 10-15 perc gyakorlástól jobban érzi magát, de már 2-3 perccel is több, mint a semmi. Ha nincs rá külön idő, végezheted buszra várva, séta közben, álmatlan éjszakákon…

Felszabadító légzés
Állj, vagy ülj kényelmesen, engedd kicsit előre a vállakat, fejet. Csukd be a szemed és nézd meg, milyen érzés a testedben lenni. Hosszan, orron keresztül mélyen lélegezz be, majd mintha hánynál, akár hangot is adva, a szádon keresztül lélegezz ki. Itt is fontos, hogy a kilégzés hosszabb legyen, mint a belégzés. Lélegezd-, „lapátold” ki a benned lévő feszültséget, félelmet, rossz érzéseket, bármit, amit szeretnél magadon kívül tudni. Ismételd 2-3 percig, vagy amíg elfogynak a rossz érzések. Az utolsó kilégzés után tarts légzésszünetet, amíg kényelmes, azaz tartsd kinn a levegőt, mintha víz alatt lennél. Legvégül lélegezz 2-3 kényelmeset és figyelj a testedre, hogy mi változott. Fontos, hogy a kilégzés ne a hasizmok megfeszítésével történjen!

Egészségedre!

Polyák Ildikó
jóga coach
polyakildiko.blogspot.hu

(Kép: anyaharris.co.uk)