Jump to content

Egyensúly vagy harmónia?

2014. 04. 02. 15:54

Tegye fel a kezét, aki szeretne egyensúlyt elérni az életében! És tegye fel a kezét, akinek ezt huzamosabb ideig sikerült megvalósítania a hétköznapokban! Mi van, ha boldogságunk érdekében valójában nem is egyensúlyra, hanem harmóniára kellene törekednünk?

Nézzük, mit mond az egyensúlyról a wikipédia: „Az egyensúly általában egy rendszernek az az állapota, amelyben az egymásra ható erők hatásának összege zéró.” Mint amikor a mérleg nyelve középen áll. Áll, azaz mozdulatlan, minden lendületet, energiát nélkülöz. Nem is olyan vonzó, ugye? Ha felidézzük az egyetemes igazságot, miszerint „Az életben egyetlen dolog örök: a változás”, akkor láthatjuk, hogy ez irányú törekvésünkkel eleve kudarcra ítéljük magunkat.

Vannak az életben kegyelmi pillanatok, amikor minden lenyugodni látszik, élvezzük a madarak csicsergését, a munkánk gyümölcsét és az elégedett gazda tekintetével nézünk végig életünkön. Aztán hirtelen, mint a forgószél, jön valami esemény, amitől borul minden, oda a nyugalom és újra bedarál a verkli. Esetenként ezt követi az elkeseredés, mert nem értjük, mit rontottunk el, miért billentünk már ki megint éppen megtaláltnak vélt középpontunkból? Vajon akkor is így lenne, ha tudnánk, hogy az „egyensúly” folyamatos fenntartása elérhetetlen állapot? Hogy életünk folyamatos változása, egyik, majd másik területének előtérbe kerülése pont az életünkben lüktető energiáról beszél?

James Arthur Ray, amerikai író szerint az egyensúly csak egy hamis illúzió és azt javasolja, hogy egyensúly helyett inkább a harmónia elérésére törekedjünk. Az életben elérhető harmóniát egy improvizációt játszó dzsesszzenekarhoz hasonlítja, ahol a zenészek az összhatást szem előtt tartva, lendülettel, élettel, örömmel játszanak. Hol egyik, hol másik hangszer kerül előtérbe, az összhatás mégis harmonikus, varázslatos. Arra bátorít mindenkit, hogy így nézzen az életére. Vagyis teljesen rendben van, ha időnként betemet a munka, máskor a gyereknevelés kerül előtérbe, vagy ha egy-egy sűrűbb időszak után kikapcsolódásra vágyunk. Mert egyik terület hat a másikra is, az egyikből nyert energia továbbvihető életünk más területeire, a lényeg az összhangzásban van.

Lehet, hogy átmenetileg nagyobb energia befektetés kell egy felkészüléshez, legyen az munka, költözés, vagy mondjuk a félmaraton lefutása, így ezalatt gyűlik otthon a mosnivaló, vagy nincs meleg vacsora. A lényeg, hogy figyeljünk oda arra, hogy a nagy roham után jusson idő szeretteinkre, a háztartásra, magunkra, az élet egyéb területeire is. Ne feltétlenül az egyes pillanatok egyensúlyát, inkább az összkép harmóniáját keressük! Így nem esünk majd kétségbe, amikor elsőbbséget kér egy nem várt terület, hanem tudatosan köszönthetjük az életünkben megnyilvánuló éltető lendületet és erőt!


Polyák Ildikó
jóga coach
www.miadalod.blogspot.hu

 

(Fotó: sziromszirom.hu)