Jump to content

Hogyan foglaljuk le a csemetéinket a repülőn?

2014. 10. 20. 11:40

Aki már próbálta, bizonyára tisztában van vele: kisgyerekekkel utazni akár buszon, akár autóban, akár vonaton bizony igen nagy kihívások elé állítja a szülőt. Talán minden jármű közül a repülő az, ami a legnehezebb feladat, hiszen ezúttal maga az utazás is számos egyéb ’kiegészítővel’ meg van terhelve, ami időben is igencsak elnyújtja a folyamatot. A repülőtérre való kiutazás, a hosszas becsekkolás, várakozás talán még a legtürelmesebb ifjak jó magaviseletét is kikezdheti.

Mivel sohasem tudhatjuk, mikor lesz az a pillanat, hogy gyermekünknél elszakad a cérna, érdemes a közös repülőútra alaposan felkészülni, hogy feszültségek és hisztik nélkül átvészelhessük, amíg eljutunk a célállomásig. Íme hét ötlet, amivel fájdalommentessé tehetjük a folyamatot:

1.- Ha számozott helyünk van a repülőgépen, akkor várjunk a beszállással egészen a legvégéig. Ellenkező esetben pedig az egyik szülő foglalja el az ülőhelyeket, amíg a másik a gyerekekkel marad a váróteremben amíg csak lehet. Ezzel akár fél órával is megrövidíthetjük az időt, amit a csemetéknek a repülőgép szűkös terében kell eltöltenie ülve. Nincs is annál rosszabb, ha a kisgyereknek már azelőtt elege lesz a repülésből, hogy a gép egyáltalán felszállt volna...

2.- Feltétlenül vigyél magaddal egy csomag kártyát, például Uno-t, vagy Fekete Pétert a gépre, hiszen azzal jó darabig el lehet foglalni a csemetéket. Nézd a dolgot a pozitív oldaláról: mikor volt időd utoljára ennyi menetet lejátszani a gyerekeiddel?

3.- Készülj apró falatkákkal és rágcsálnivalóval is a hosszú útra! Lehetőleg olyanokat csomagoljál, amit nem két falásra eszik meg a gyermek, hanem kitartanak jó darabig, mint például a mazsola, mandula, vagy sajtfonat.

4.- Ha a repülőút belenyúlik az éjszakába, igyekezz minél inkább megteremteni csemetéd számára az otthoni hangulatot, így nagyobb az esélye, hogy elalszik a gépen is. Vidd el a pizsamáját, az otthoni plédet és alvós macit. Ha még a szokásos rítusokkal, esti kakaóval, fogmosással, mesével kiegészíted, reménykedhetsz benne, hogy gond nélkül elalszik majd.

5.- A könyvek súlyban sokat nyomnak, ezért érdemes alaposan átgondolni, melyiket is visszük el a kedvencek közül. Olyat válassz, ami hosszú távon is leköti a gyerek figyelmét, az interaktív könyvek, vagy a böngészős lapozósok ezért nagyobb segítségek lehetnek egy utazás során!

6.- Oszd be az elfoglaltságokat! Nincs is annál kínosabb, ha már az utazás felénél kifogytál az ötletekből. Beszéld meg a gyerekekkel, hogy csak minden huszadik, harmincadik percben választhatnak maguknak új játékot, vagy szórakozást!

7.- Kisebb gyerekeket hosszú időn keresztül lefoglalhatunk egy csomag matricával és füzettel, ami ráadásul nem is foglal el sok helyet.

(Condé Nast Traveller, kép: parentmap.com)