Jump to content

Úttalan utakon, avagy veszélyes utak a világban

2023. 03. 17. 19:00

Természettudományos dokumentumfilmek, utazással kapcsolatos adások képkockáin gyakran tűnik fel olyan hegyi út, amelyen jóformán csak a kőszáli kecskék képesek közlekedni. Ehhez képest akár buszok is használják.

Vérfagyasztó látvány még csak a televízión keresztül is nézni azokat a kanyargós hegyi utakat, amelyeknek nincs aszfaltborításuk, hatalmas magasságokban húzódnak és az ott áthaladókat még csak korlát sem védi.

Világszerte több olyan út van, amelyen gyalogosan sem mennénk szívesen végig, nehogy valamilyen járművel. Ennek ellenére sok esetben az út lerövidítése érdekében, vagy egy település megközelítése miatt napi használatban vannak. Ez azt jelenti, hogy vannak emberek, akik naponta kockáztatják csupán azzal az életüket, hogy végig haladnak egy úton.

Kína hatalmas kiterjedésű ország, amelyet hatalmas hegyek szabdalnak. Némelyik település elszigetelt volt mindentől, mert oda még mesterséges, járművekkel megközelíthető út sem vezetett. Mára már a lépcsőkön kívül akár autóval is eljuthatunk Kuoliang falucskába. A csupán néhányszáz lakosú település megközelítésébe nem fektetett be súlyos pénzeket a kormány, így a helyiek fogtak össze és vájtak alagutat a sziklába és éveken át alakították annak érdekében, hogy aztán azt bárki számára járhatóvá tegyék. Ha megnézed a videót, esőben és párás levegőben is félelmetes látvány az alagút, de vajon jobb lenne látni a félelmetes mélységet?

 

A Himalája a Föld legmagasabb hegye. A Zoji La hágó pedig itt található. Több mint 3 ezer méteres magasságban található burkolat nélküli út fontos két tartomány között átjárhatóság szempontjából. A szintén korlátok nélküli út még kerékpárral és napos időben is félelmetesnek tűnik, nehogy ítéletidőben kamionnal.

 

Nem muszáj a magas hegyek szerpentinjein haladni ahhoz, hogy halálfélelmünk legyen. Az Alaszkában található James Dalton autópálya arról híres, hogy Alaszka legészakibb pontjáig halad és a Jeges-tenger előtt ér véget. Az út egy része burkolt, de vannak szakaszok, ahol kijárt földúton kell haladni. Ráadásul úgy kell felkészülni egy-egy útra, hogy többszáz kilométeren nincs se benzinkút, se, pihenőhely sem, de még a térerőre sem hagyatkozhatunk, ha segítségre lenne szükségünk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: Pixabay)