Jump to content

Nyaralás némi extrával

2021. 07. 21. 19:00

A nyaralás mindig a nyár koronája és vágyott állapot. Jóformán egész évben azért dolgozunk, hogy néhány napot vagy hetet olyan helyen tölthessünk, ahová vágyunk, ahol még nem jártunk, amit fel szeretnénk fedezni.

A nyaralás többféle lehet és nemcsak az úti célt tekintve, hanem a társaság összetételét tekintve is. Amint családossá válunk, úgy egészen más prioritásokat veszünk figyelembe. Sokan félelmetesnek tartják, hogy kicsi babával, kisgyerkőccel nyakukba kapják a világot, de a másik oldalt képviselik azok, akik mindent megpróbálnak ugyanúgy csinálni, mint gyermekvállalás előtt. Az utazás, a nyaralás nem lehetetlen kivitelezés, de egészen más szempontokat kell figyelembe venni. Idegenben ráadásul nemcsak a gyerkőc igazodik ki nehezebben, hanem a szülő is.

Abban a családban, ahol a gyerkőcnek már igénye van a helyváltoztatásra, nagyon nehéz egyhelyben tartani. Ebben az esetben pedig ez azt jelenti a szülők számára, hogy fokozott figyelmet kell szentelni a gyerekekre.

A több napos, akár hetes nyaralás, de akár az egy napos kirándulás is ugyanazt a veszélyt tartogatja, ha a gyerekekre nem ügyelünk megfelelően. Akár el is tévedhetnek, elveszíthetjük őket, és ezt egy szülő sem szeretné megtapasztalni, ezért érdemes néhány fontos elővigyázatos lépést megtenni.

A picike, karon ülő baba mindig a szülők, családtagok közelében van. Babakocsi, babahordozó segít a cipelésben, így lényegében mindig testközelben van, azonban a már egyedül járó és mindenre kíváncsi nagyobb babák szeretnék felfedezni a világot. Ez a legtermészetesebb dolog, azonban érdemes a kicsiről néhány fotót készíteni még azelőtt, mielőtt útnak indulnátok, ha netán eltűnne a gyerkőc a szem elől, akkor egy friss fotó segíthet a megtalálásában.

A kicsit nagyobb gyerekeknek el kell mondani, hogy hová megyünk, és ha már olyan nagy, akkor meg kell taníttatni vele a szülők valamelyikének telefonszámát. Jó, ha tudja a nevét, a szülők nevét, mert így nagyobb esély van arra, hogy az elveszett gyerkőc és szülő újra találkozhasson.

Érdemes olyan ruhadarabot adni a kicsire, amelyik feltűnő színű. Minden kirándulás előtt jól eszünkbe kell vésni, hogy milyen ruházatot adtunk a gyerkőcre. Esetleges eltűnés esetén jól jöhet a pontos leírás.

Nagyon hatékony megoldás lehet, ha a gyerkőc karjára egy névvel, telefonszámmal ellátott karkötőt, szalagot kötünk. Ha netalán elveszítenénk egymást, az, aki rátalák a gyermekre, azonnal a szülőt tudja értesíteni.

A nagyobbacska gyermeknek tanítsuk meg, hogy ha netalán elkeveredik a családtól, a szülőktől, akkor olyan személyektől igyekezzenek segítséget kérni, akik egyenruhát viselnek, vagy olyan anyukát keressen, aki mellett gyermek is van. Ha zártabb helyen keveredik el a szülők mellől a gyermek, akkor értessük meg vele, hogy a kijáraton semmiképp sem megy ki. A zárt helyen jóval nagyobb az esélye, hogy hamarosan újból találkoznak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: pixabay.com)