Jump to content

Kiváló program és olyat látsz, mint még soha

2018. 06. 03. 19:00

Fővárosunk számos kulturális programot és szórakozási lehetőséget kínál amellett, hogy maga a város is gyönyörű és sok látnivalóval kecsegtet. Ezúttal egy interaktív játszótérre csalogatunk el titeket.

Ha egy nagyobb kiállítás érkezett Budapestre, azt mindig máshol, a kiállítás méreteihez illő épületben rendezték meg. Mára már a magyar főváros is rendelkezik egy olyan élményközponttal, amely az ilyen rendezvényeknek, kiállításoknak teret adhat.

Már a világ több pontján járt az az érdekes kiállítás, amelynek most idehaza az Andrássy Élményközpont ad helyet. A Future Park elnevezésű tárlat az első, amellyel megnyitották az új élményközpontot.

A Future Parkot japán fejlesztők álmodták meg, és nem hagyták, hogy csak álom maradjon. A Future Park alapjait már 2001-ben letették szakemberek, akik más-más területet képviselnek szakértelemmel. Vannak köztük programozók, matematikusok, animátorok, művészek, tervezők is. Amit megálmodtak, azt meg is valósították, így hozták létre a világ legmodernebb és egyben leglátványosabb tudományos játszóterét. Így nevezik ugyanis a kiállítást a szervezők.

A világ és a technika annyira változik körülöttünk, hogy naponta jelennek meg új tudományos sikerek, amelyek az ember életét megkönnyíthetik. Éppen ezért nagyon nehéz elképzelni, hogy ha a mostani fejlődés intenzitása megmarad, akkor néhány évtized múlva mit fog produkálni az ember. A modern technika már gyermekeink életébe is szervesen beköltözött, életünk szerves részét alkotják. Az ember kíváncsi és kreatív. Ezeket az igényeinket a Future Park tárlata megadja az odalátogatóknak.
A tárlaton olyan játékokat próbálhatunk ki, mint hogy a saját rajzunk életre kel. A kiállításra érkezőknek nincs más dolguk, mint egy állatot rajzolni, azt kiszínezni, majd azok 3D-ben megelevenednek. Ugyanezeket a rajzolt állatokat meg is hajtogathatjuk papírból. A rajz elkészítése után a technika által az állat hajtogatásának mintáját megkapva megalkothatjuk a 3D-s modellt. Rajzolhatunk növényeket is, és a megrajzolt növény- és állatvilágba be is léphetünk, mert az virtuális valóságot ölt. Sőt a természetben tapasztalt folyamatokat is megtapasztalhatjuk, így részese lehetünk annak, ahogy a ragadozó megszerzi zsákmányát.
Ha már meguntuk a rajzolást, úgy mást is kipróbálhatunk. Játszhatunk a színekkel és a hangokkal. Ehhez használhatjuk azokat a fénylabdákat, amelyek más és más színek mellett hangokat is kibocsátanak. Minden labda hatással van a másikra, ha egymáshoz érnek, így változik a színük, sőt az egész tér színe.
A színekkel és formákkal ugróiskola formájában is játszani lehet. Ha egy alakzatra ráugrunk, hangot, színt generálnak, majd ha az ugróiskola mintáit helyesen követjük, a hangok és a színek is egyre intenzívebbek, szebbek lesznek.

Ezeken kívül még más érdekesség is várja az idelátogatókat, de nem árulunk el mindent, érdemesebb felkeresni személyesen a Future Parkot. Hogyan kell elképzelni a kiállítást? Hát így:

Tudományos játszótérre várják az érdeklődőket, amely felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt sok élményt adhat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: 5feetofstyle.com, jakartaglobe.id| videó: youtube.com)