Nem mindenki éli meg úgy a húsvéti ünnepeket, hogy süt-főz a konyhában, tojást fest, ünnepi dekorációba öltözteti az otthonát és hétfőn várja a locsolkodó fiúkat, férfiakat. Akik nem őrzik a húsvéti hagyományokat, közülük már többen elutaztak külföldre vagy egy nyugodt belföldi wellness hotelszobát lefoglalva ott pihenik ki magukat. Ez egyre többeknél bevált szokás. Jól példázza az is, hogy ha most próbálnánk valahol szálláshelyet keresni erre az időszakra, nem biztos, hogy találnánk. Az ilyenfajta húsvétolást nem mindenki engedheti meg magának, azonban az egynapos családi kikapcsolódás beleférhet. Kerestünk és találtunk is néhányat, ezeket osztjuk meg veletek is.
Látogassatok kastélyokat húsvét idején
Aki nem a készülődéssel és a locsolkodással, locsolók várásával tölti az idejét, töltheti hasznosan, a kultúra jegyében. Lehet, hogy nem is tudtad, de az ország több kastélyában rendhagyó tárlatvezetések, húsvét köré fonódó programokkal várják az érdeklődőket. Kiváló tavaszi kirándulási célpont lehet az egész család számára, mely során kultúrát, történelmet tanulhatunk minden erőltetés nélkül és még a hagyományápolásban is részt vehetünk.
A Füzérradványon található Károlyi-kastélyban lehetőség lesz barik és nyuszik simogatására, ezenkívül táncra is perdülhet, aki nem rest. A kézműveskedést sem kell mellőzni, és jelmezes tárlatvezetésre is lehet számítani. Hasonló lehetőségek várják a látogatókat a Nádasladányban található Nádasdy-kastélyban is.
Ozorán, a Várkastélyban nyuszis előadásokkal várnak, szintén lesz kézműves foglalkozás és sok-sok látnivaló, amely miatt érdemes ellátogatni.
A siroki várban bemutatásra kerülnek népi mesterségek, emellett hagyományőrző programok, állatsimogató, játékos csapatversenyek, eszem-iszom, fröccstúra és előadások várják az ellátogatókat.
A diósgyőri várban egykor virágzó szakmákat tekinthetünk meg. Megismerhetjük hogyan dolgozott a kovács, a teknővájó, a kosárfonó. A tojáspatkoló aprólékos munkáját is láthatjuk. Lehetőség lesz arra, hogy a gyerekek állatokat simogathassanak, csúzlizhassanak, bögrét dobáljanak.
Ha nem kastély, akkor fesztivál és egyebek
Aki Hortobágyra látogat a húsvéti ünnepi időszak alatt, többféle programlehetőséggel szembesülhet. A Hortobágyi Vadasparkban és Madárparkban is lehetőség van tojásfestésre, kézműveskedésre, látványetetésre. Az állatok közelsége azonban játékra is csalogathatja a látogatókat, ugyanis lesz madárfelismerő játék és kvíz is. Aki vonattal szeretné meglátogatni a területet, ne hagyja ki a Hortobágy-halastavi Kisvasút használatát.
Siófokon adhat családi élményt a III. Húsvéti Nyuladalom, ahol versenyek, vásár, kézműveskedés, tánc, zene, koncert várja az érdeklődőket.
Ki nem hagyhatjuk a sorból a nagy hagyományokkal rendelkező hóllókői húsvétolást. A palóc hagyományok és ízek mellett zene, tánc várja a látogatókat nemcsak az Ófaluban, hanem a várban is.
Most már csak az időnek kell kegyesnek lennie hozzánk, és hagynia, hogy éljünk a lehetőségekkel. Kívánunk mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket!