Az Amerikai Egyesült Államok egyik légi támaszpontján több ezer leselejtezett és forgalomból kivont repülőgép pihen. Az egykor szebb napokat megélt járművek között ritkaságokat és muzeális értékeket képviselő darabokat is megtalálhat az odalátogató.
Arizona állam Tucson városába kell elutazni ahhoz, hogy ennyi „elhunyt” repülőt lássunk. A Davis-Monthan légitámaszpont ad helyet ezeknek a nyugvó repülőknek és helikoptereknek. Helyük van bőven, ugyanis az ötezernél is több jármű hatalmas területen pihen.
A légi központ 1950-től működik, természetesen szigorúan őrzött területről van szó, amelynek oka az, hogy a roncstelepen lévő repülők harminc milliárd dollárnál is nagyobb értéket képviselnek.
Az itt elhelyezett légi járműveket több kategóriába sorolják, és annak megfelelően kapnak helyet. A muzeális értéket képviselő repülők és helikopterek nagy értékűek, azokat nem értékesítik, nem is használják. Egy másik csoportot képviselnek azok a repülők, amelyekből még alkatrészeket kiszerelhetnek, és más, még működő gépekhez felhasználhatnak. Egy újabb csoportba tartoznak azok a járművek, amelyek hiányosak, de még értékesíthetők, forgalomba hoztatók. Aztán vannak azok a példányok, amelyeket karbantartanak, és szükség esetén akár üzembe is helyezhetik.
Amerre a szem ellát a sivatagban, mindenfelé csak légi járműveket lát az ember. A Davis-Monthan légi támaszközpont a Sonora-sivatagban található. Az alacsony páratartalom segít abban, hogy a járművek ne rozsdásodjanak, így az itt található helikopterek és repülőgépek meglepően jó állapotban vannak. Amikor egy gép a repülőgép-temetőbe érkezik, akkor konzerválják, amely azt jelenti, hogy minden tartályát konzerváló folyadékkal töltenek fel. Hihetetlen látványt nyújt a sok légi jármű, amelyek között vannak harci helikopterek, vadászgépek, bombázók, de utasszállító és teherszállító repülőgépek is.
Bali szigete Indonézia gyöngyszeme. Imádják a turisták, hiszen gyönyörű tengerpart fogadja az ideérkezőket, így lehetőség van a szörfözésre, búvárkodásra, emellett a vulkánok megmászására, az indonéz állat- és növényvilág megcsodálásra, történelmi, kulturális értékek megcsodálására is ugyanúgy szánhatnak időt. Van még valami, ami vonzza a turistákat. Felfedezték ugyanis, hogy egy rozsdás utasszállító repülőgép áll a repülőtér és az autópálya közelében. Az elhagyatott gép magántulajdonban van, köré kerítés van építve. A gazdája egykoron éttermet szeretett volna a gép belsejében kialakítani, de terve meghiúsult, a repülőgép azonban maradt. Most pedig a közeli dombról turisták százai fotózkodnak a gépronccsal a háttérben.