Johann Sebastian Bach születésnapja környékén világszerte kiváló muzsikusok ünneplik a mestert ingyenes koncerteket adva nyilvános helyeken. Magyarország 2015-ben csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, 2017-ben pedig a rendezvény fesztivállá nőtte ki magát. A programsorozat célkitűzése, hogy a klasszikus zene mindenkihez eljusson, így országszerte a legkülönbözőbb helyszíneken, például aluljárókban, szabadtéren, templomokban, hangversenytermekben, és különleges elemekkel kiegészülve megszólaló koncertekkel, egyedi programokkal várják az érdeklődőket. A Bach Mindenkinek ingyenes programsorozat nyitókoncertjén március 20-án a Készenléti Rendőrség Zenekara szólaltatja meg Bach műveit a Budapest Music Centerben, ahol átadják a fesztivál díjait is.
Március 21-én Budapesten a Szent István-bazilikában a Budai Evangélikus Templom, a Kálvin téri Református Templom és a Szent István-bazilika orgonistáinak koncertje lesz. A Barabás Villában pedig Bach-áriák és -szonáták csendülnek fel. Ugyanitt március 22-én Az Élet Tiszteletéről címmel a Gardrób Művészeti Csoport előadásán a komponista zenéje mellett Albert Schweitzer írásaiból hallhat részleteket a közönség Géczi Zoltán színművész előadásában.
Március 22-én az Aranytíz Kultúrházban Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész Bach-hangversenye hallható. Március 24-én pedig Énekeljünk Együtt! címmel hagyományosan közös koráléneklésre várják a közönséget Budapesten a Kálvin téren a református templom előtt. Szintén ezen a napon Bachtól származó és Bachról szóló verseket ad elő Hegedűs D. Géza színművész, emellett pedig Bach dallamai szólalnak meg hárfa-tuba duóra átírva Budapesten a Lóvasút Kulturális és Rendezvény Központban.
A Szamos Gourmet Házban Én zeném, te zenéd – Új utak a klasszikusokhoz címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek március 25-én Tóth Endre vezetésével. A zenetörténész vendégei Győri Noémi fuvolaművész, a Londoni Királyi Zeneakadémia doktorandusza, Csonka András a Zeneakadémia programigazgatója, valamint Zsoldos Dávid a Papageno magazin igazgatója lesznek. A vidéki programok között március 21-én Kaposváron aikidóbemutatót tartanak Bach muzsikájára a Kaposvári Helyőrségi Zenekar fellépésével. Debrecenben a Református Nagytemplomban rendeznek Bach-ünnepet március 23-án.
A határon túl, Nagyváradon a református templomban csendülnek fel a komponista művei. Szentendrén pedig a HÉV állomáson Bach az aluljáróban címmel kiskoncertre és közös éneklésre várja a közönséget a Musica Beata Kórus és Musicantus Leánykara. A Bach Mindenkinek Fesztivált március 21-25 között tartják, a fesztivál védnöke Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a fesztivál igazgatója Kovács Zalán László tubaművész. A részletes programról a www.bachmindenkinek.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.