Jump to content

Itt van a nudistaszezon

2014. 06. 13. 13:21

Itt a nyár, a nudista életmód főszezonja. Körülnéztünk, hol vannak a legjobb nudista strandok és kempingek, ahol bátran hódolhatnak a meztelenkedés hívei.

Bár Londonban nemrég megrendezték az első meztelen ping-pongversenyt a nudizmus 50. évfordulóján, Münchenben az Angol Kertben tollasozni, focizni vagy biciklizni is lehet meztelenül, azért a nudizmus a mai napig megosztó téma az emberek körében. Hiszen egyesek úgy hiszik, hogy más emberekkel meztelenül együtt lenni szükségképpen mindig szexuális töltetű, és hogy a nudizmus erkölcsileg rossz vagy pornográf. A pucérkodás valódi hívei viszont elutasítják ezt a nézetet. Nézetük szerint egyszerűen arról van szó, hogy harmóniába kerülnek a természettel. Elterjedt nudista gondolat, miszerint „a ruha alatt mindig meztelenek vagyunk”. Jellemző tevékenységük a napozás és a sport.

Különbség van azonban a nudizmus és a naturizmus között, mert míg a pusztán nudisták egyszerűen csak élvezik a pucér létezést a szabadban, addig a naturistáknál filozófia is társul, mint a környezettudatosság, a vegetarianizmus, a bio életmód. De mindkét helyen, ahol komolyan veszik a nudizmust vagy naturalizmust, fontos kitétel a szexmentesség, tehát a meztelenség elvonatkoztatása a nemiségtől. Nos, ez egyes, jól ellenőrzött helyeken működik is, máshol – lássuk be -, az emberi gyarlóságnak köszönhetően szexuális találkahely. Egyes konzervatív naturistaszervezetek például tiltják a piercinget, tetoválást, vagy egyedire nyírt szeméremszőrzettel rendelkezők megjelenését.

Legjelentősebb magyar nudista strandok és kempingek:

- Délegyházi Tavak, Naturista Oázis Kemping

- Szeged-Sziksóstófürdői Naturista Strand és Kemping

- Berény Naturista Kemping (Balatonberény)

- Levendula Naturista Kemping (Balatonakali)

- Ányási Természetbarátok és Naturisták Egyesülete (Mindszent)

- Szigetmonostrori Naturista Park

- Angéla Farm (Nemesbük)

- Szalkaszentmárton

A naturista helyszínek teljes listája itt található. 

(fotó: susanneineurope.blogspot.com)