Jump to content

Oldtimer Hétvégék

2014. 04. 11. 12:38

Valószínűleg sok férfi álmodozott már arról, milyen érzés lehet jobb oldalon vezetni egy Buick Phaeton-t, ahogy Humprey Bogart tette a Casablancában, sok nő pedig kipróbálná azt a Rover P6 3500V8 coupét, amiben Grace Kelly selyemsálja oly gyönyörűen úszott a sebességtől a levegőben.

Persze ez utóbbit csak úgy, hogy nem bucskázunk le a szerpentinről halálos balesetet szenvedve. Ezen a hétvégén ha nem is ilyen híres, de ezekhez hasonló régi autócsodákkal is találkozhatunk az Old Timer Show-n a Vasúttörténeti Parkban április 11-13-án 9-18 óráig.

Az elegáns kiállítótermekben gyönyörű oldtimer autókat és motorokat, katonai járműveket láthatnak az érdeklődők, amelyekre korhű jelmezbe öltözött hostessek és biztonsági őrök fognak vigyázni. Végre fel lehet majd mászni az oldtimer gőzmozdonyokra és a vasúti kocsikra, sőt, egy igazi gőzmozdony vezetőfülkéjébe is be lehet szállni a kormos arcú masiniszta mellé. Az oldtimer gőzmozdony 3 napig nosztalgiavonatként működik. A rendezvény 100.000 négyzetméterén öt szerelvénnyel működik majd a kerti vasút, robogni fognak a hajtányok és a sínautó, lovak fogják húzni az "omnibusz"-t. Fel lehet szállni az oldtimer buszokra is, ahol igazi kalauz lyukasztja a jegyeket. Az „Oldtimer Show kiegészítő rendezvénye 2014-től a "Kalandjárók Kiállítás" és a Gasztronómia Utca. A Vasúttörténeti Park hátsó területén naponta változó szabadtéri oldtimer autó és motor kiállítás zajlik.

A következő hétvégén, április 21-22-én lesz a VII. Lotus Retro Veteránautó Szépségverseny és Luxusautó Kiállítás Hévízen. Az autós társasági eseményen a több mint 30 éves ritkaságok mérettetik meg magukat a szakmai zsűri és a nagyközönség előtt, de a „lotus majális” keretében az oldtimerek mellett napjaink luxusautóit is meg lehet majd tekinteni, sőt, néhányat ki is lehet majd próbálni. A hagyományoknak megfelelően szombaton lesz a Hévíz–Keszthely–Hévíz „régiparádé”, de az autós felvonulás mellett a vasárnapi közönségnap is számíthat még igazi sikerre. A veteránautó ritkaságokat több, mint 25 kategóriában ítéli meg a szakma. A látogatók szavazatai alapján kiosztásra kerül a „Best of Show” díj is, amelyet a legszebbnek talált veterán autó kap majd. Tavaly ezt a díjat egy 968-as Ford Mustang Fastback nyerte, amilyen a Tolvajtempó című filmben Eleanor néven szerepelt. Az elmúlt években egyébként különleges autókból nem volt hiány, hiszen a BMW, a Ford, a Mercedes-Benz, az Opel és a Volvo modelljei mellett Ferrarik, Jaguarok és Bentley-k is feltűntek.

A fenti fotón Humprey Bogart Buickja látható a Casablancából, Grace Kelly pedig ezzel a veterán Roverrel szenvedett halálos autóbalesetet

 

 James Dean és a híres Porsce

 

 Meglepő, de Theodore Roosevelt-nek és Al Capone-nak volt egy közös pontja, ez a Cadillac

Winston Churchill híres Daimler Benz-e

(fotók: fp.images.autos.msn.com, auto100.com, harisingh.com, www.scaredstiffreviews.com, images.forum-auto.com)