Jump to content

Kinyomtatnád a babádat?

2018. 04. 16. 19:00

A technikai fejlődés annyi mindenre lehetőséget ad. A digitalizált formátumban megjelenő dokumentumokat egy-két gombnyomással és megfelelő technika segítségével a kezünkbe is vehetjük. A nyomtatás azonban egészen elképesztő formában is megjelenhet.

A babavárás örömteli időszak a nő életében. A tervezett babavárást még a rosszullétek ellenére is lehet csodás állapot. Korábban azonban nem volt az édesanyáknak lehetőségük arra, hogy akkor láthassák gyermekeiket, amikor még csak embrióként fejlődött a testükben. Abban az időben csak a megérzés működhetett a születendő gyermek nemét illetően. Az ultrahangos vizsgálatok már nagyobb pontossággal adhattak információt arra nézve, hogy a kismama fiú vagy lány babát vár. Ám, ha a baba nem úgy fordult, vagy mást mutatott, igencsak téves információkat kaphattak a leendő szülők, így volt olyan, hogy a születés pillanatában lepődtek csak meg. A mai 4D-s ultrahang már pontos képet ad a fejlődő magzatról. Nemcsak a szakember kap adatot a baba méreteiről, fejlődésének állapotáról, de az édesanya is láthatja a szíve alatt hordott magzatot. Megállapítható, hogy minden a megfelelő ütemben zajlik-e odabent, de lehetőségünk van a magzat aktuális arckifejezését is megpillantani. Tanúi lehetünk ásításnak, mosolygásnak, pislogásnak. Életünk egyik legjobb mozijában lehet részünk, ha négydimenziós ultrahangon járunk.

Pörög a technika
A tudomány és vele együtt a technika is folyton fejlődik, így mindig produkálnak valami újat. A 3D-s nyomtatás technikáját már számos területen felhasználják. Ennek köszönhetően a 3D-s nyomtatás már megjelent az autóiparban, de az építőipírban is. Az autókon túl már komplett házat is készre nyomtattak, ami szinte elképzelhetetlennek tűnik, de mégis igaz.
Az orvostudomány ugyanúgy felhasználja a technológiát. Protéziseket készítenek, amelyek sokkal jobb illeszkedést jelentenek a csonkolt végtaghoz, de már szerveket, csontot, izmot is képesek előállítani. Nem csoda, hogy a nőgyógyászatban is megjelent a technika.
Mit szólnál, ha már a születés előtt kezedbe foghatnád a babádat? Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez egyszer mindennapos történés lesz.

Kezedbe vennéd a magzatod?
A legtöbb nő csodaként éli meg azt az állapotot, amikor gyermeke benne fejlődik. Már a 4D-s ultrahang által is sokat megtudhatunk gyermekünkről, még mielőtt megszületne, most pedig már lehetőség lesz úgy a kezünkben tartani, hogy még meg sem született. Ami eddig csak látható volt, az most kézzel foghatóvá válik.
Minden babáját váró nőnek még több élményt nyújthat a technika a babavárás során, de azok, akik nem rendelkeznek a látás képességével, vagy abban akadályozottak, számukra is különleges pillanat lehet, ha a kezükben tarthatják kinyomtatott magzatjukat. Leírni is furcsa, hogy nyomtatni lehet a babákat, nemhogy megtapasztalni.
A magzatok 3D-s nyomtatásának ötlete azzal kezdődött, hogy egy orvos páciense elégedetlen volt a négydimenziós ultrahang képével, amelyet születendő gyermekéről készítettek. Ehelyett inkább kinyomtatták. Manapság pedig már arra is mód van, hogy a baba kinyomtatott figuráját nemesfém borítással kapja meg a szülő.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | cbc.ca, dailystar.co.uk/képek | youtube.com/videó)