Jump to content

Mindenkinek van, de nem mindenkiét érezzük. Mi az?

2021. 07. 14. 19:00

Mi sem természetesebb annál, hogy nyáron beköszönt a jó idős. Sőt mi több, az akár több héten keresztül kínzó hőség.

Van szerencsénk megtapasztalni az idei nyár hőhullámát, amely már hetek óta mondhatni, hogy fogságban tart. A kánikulát többféleképp próbáljuk enyhíteni. A hűsített, lesötétített otthonunk, a légkondicionált helyiségek, a hűs italok, a vizes borogatás, a pihenés mind-mind megoldást és enyhülést adhat.

Az is természetes, hogy a nyári melegben mindenki verejtékezik. A test természetes hűtőberendezése tehát dolgozik. Pontosan ez a dolga és a funkciója is, csakhogy az izzadás szaggal is járhat. A legtöbben kínosan figyelünk arra, hogy nehogy kellemetlen szagot hagyjunk magunk után, azonban mégis van, hogy szaglik az ember.

Nincs mit szépíteni, van, hogy büdösre izzadjuk magunkat. Azonban az is előfordul, hogy csak mi érezzük magunkat annak, valójában azonban nem vagyunk büdösek. Na és persze ennek ellenkezője is előfordul, miszerint egyáltalán nincs tisztában az illető azzal, hogy milyen testszagot hagy maga után.

A verejtékezés szükséges és fontos hűtőfunkciója a testnek, tehát jó, ha az működik. Azonban nem is a verejték maga a büdös, hanem az izzadság és a bőrünkön található millió baktérium találkozásából eredeztethető a szab. A bőrön tanyázó és ott élő baktériumok alig várják, hogy verejtékezni kezdjünk, mert számukra az tápanyagot. Ahogy azonban mondani szokták, ahol bevétel van, ott kiadás is. Az izzadsággal táplálkozó baktériumok magukból szagos zsírsavat bocsátanak ki, amely lehet ecet-, hagyma vagy sajtszaghoz hasonlítani. Nos, ez a testszag, izzadságszag.

Amit mindenki megtapasztalhatott magán és kamaszodó gyermekein, hogy a tinikorral együtt a testszag is megjelenik. A hormonális változással is járó változás mellett a személyes higiéniára való megtanítás enyhíthet a szagos problémán. A férfiak esetében a testszag erősebb lehet, mert esetükben több olyan mirigy található a testükben, amely a verejtékezést eredményezi. Arról nem is beszélve, hogy az életmódunkkal nagyban befolyásolható a testszag. Egyes ételek, az alkohol, de némelyik gyógyszer is hatással lehet a fokozott izzadásra, valamint a baktériumok bőrön való elszaporodásához.

 

Amit tenni lehet a testszag ellen

  • személyes higiénia fontossága,
  • hónaljdezodor használata,
  • nyáron a hónalj szőrtelenítése,
  • illatos ételek mellőzése,
  • természetes anyagból készült öltözet viselete.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)