Az agresszió alapvető viselkedési forma, melynek egyik megjelenési formája a nyelvi agresszió. Az agresszió egy szándékos viselkedés, amellyel a másik embernek lelki vagy fizikai fájdalmat akarunk okozni. Az agresszióhoz gyakran társul a trágár beszéd, a káromkodás. A káromkodás a nyelvi agresszió legáltalánosabb formája, amely során feszültséget tud az ember úgy levezetni, hogy a másik embernek nem okoz fizikai fájdalmat. A káromkodás olyan tabu szavakat tartalmaz, amely a szervezet kiválasztásával, ürítésével vagy a szexszel kapcsolatos.

A káromkodás leginkább a harag, a gyűlölet, a bosszú kifejezésére szolgál. Amióta beszél az ember, azóta létezik a káromkodás is. A nyelvvel egyidős a trágár szavak használata, az indulataikat az emberek szavakkal is kifejezték a múltban.

Gyermekeink szájából egyáltalán nem szeretjük hallani a káromkodó, csúnya szavakat. Már a kezdetekben is büntették azt, aki csúnyán beszélt, az egyház üldözte a káromkodó személyeket, mivel vallási jellegű tabu szavakat használtak. A tiltás azonban oda vezetett, hogy egyre népszerűbbé vált. Tömegesen használták a káromkodást, a vallási tabu szavakat, így az egyház tilalmát feloldották és a nyelvi érintkezés is más jelleget öltött.

A felelősségteljes szülők nehezen élik meg gyermekeik káromkodását, de mára már megszűnt a káromkodás büntetése. Sok trágár kifejezés töltelékszóvá vált és már nem az a jelentése, mint korábban volt. Ma már a régi káromkodás szavainak inkább csak az indulati tartalmuk maradt meg, önmagukban olykor már egyáltalán nem sértő tartalmat képviselnek.

A káromkodás a nyelv alakulásának teljesen természetes része, mégis óvatosak ezekkel a szavakkal és kifejezésekkel a nyelvészek. Habár előfordulnak szótárakban, de tovább nem foglalkoznak azzal, azokkal.

A tágár szavak régen is jelen voltak a nyelvben, de az elődeink által használt, indulatból használt kifejezések mára már nem is számít annak. A „mennykő csapjon bele!” káromkodást egyéb cifraság váltotta fel. A káromkodás tehát nem szűnik meg, csak átalakul.