Gyakori probléma, amely tanakodásra ad okot. Mindannyiunk találkozhatott már azzal a kérdéssel, hogy ha mindkét zoknit a mosógépbe tettük, hová tűnik a fél pár?
Néha mindannyian szeretünk kicsit belesni a kulisszák mögé. Biztosan te is elgondolkodtál már azon, hogy a filmekben mit isznak alkohol helyett a színészek, illetve mi történik valójában, amikor dohányozni látjuk őket.
A boltok polcai, terei roskadoznak a termékektől. A vásárló könnyen el tud bizonytalanodni, és a kelleténél többet vásárol be szinte mindenből, mint amennyire szüksége van. Az akciók pedig még inkább erre sarkallják a vevőket.
Nagy gondot okoz az emberek által felhalmozott, attól megszabadulni kívánó szeméthegy. A szelektív hulladékgyűjtés hatékonyabban segíti a hulladék újrafelhasználását. Van más is!
Digitális világban élünk. Tudatában vagyunk ennek, hiszen ma már otthonunk különböző helyiségeiben is úgy tartjuk a családtagokkal a kapcsolatot, hogy a telefont nyomkodva üzenünk: kész a vacsora!
Nem csak az ásítás vagy a nevetés lehet ragályos, hanem egyéb viselkedésformák is. Nem is hinnéd, mennyi mindent lehet átvenni másoktól.
Egy fél mákszemen elfér a világ legkisebb, mindössze 0,07 milliméterszer 0,09 milliméteres könyve, amelyet egy orosz tudós készített, remélve, hogy alkotásával bekerül a Guinness Rekordok könyvébe.
Nemcsak az születési dátumunk határoz meg minket, de a nevünk is. Egy névvel illetnek szüleink, amelyet megszokunk, és azzal éljük le életünket. Vagy mégsem?
Nagy események egyik várva várt történése, hogy behozzák végre a tortát. A szemet gyönyörködtető finomságon marcipánfigura, tűzijáték, gyertya, más díszítő elem mutatja, hogy milyen eseményt ünneplünk.
Mi az, ami nemtől, etnikai hovatartozástól, és mindentől mentesen minden egyes embernek van? Na, mi? Születésnapja mindenkinek van, még akkor is, ha azt annyira nem tartja számon.
Tárt karokkal várjuk a tavaszt. Hol megmutatja jelenlétét, hol visszahúzódik a várva várt enyhébb évszak, de még csak nem az igazi. Emiatt alakultak ki télkergető, tavaszváró hagyományok.
Számok vesznek körül. Nemcsak az iskolapadban ülve, a tanterem falai között, hanem bárhová mész, mindenhol megjelennek. Naponta találkozunk dátummal, árukon feltüntetett árcédulával, évszámokkal.