Jump to content

Lila folt ellen a természet erejével

2020. 03. 05. 19:00

Egyik nap ügyesebbek vagyunk, de van, amikor kétballábbal keltünk fel és ennek jegyében zajlik az egész nap. Kinek ne lenne ez ismerős?

Még csak kétballábas napnak sem kell lennie ahhoz, hogy meg ne üssük magunkat, be ne üssük valamelyik testrészünket egy kiálló bútorrészbe, bármibe, ami az utunkba kerül. A fájdalom hamarabb elmúlthat, mint amit egy ilyen ütközés okozhat.

Sok hölgy számára egyáltalán nem ismeretlen a karokon, de még inkább a lábakon megjelenő kék-zöld folt. Elég egy beütés, egy nyomás, és az adott területen véraláfutás keletkezik. A kék-zöld foltos testrészek úgy mutatnak, mintha otthon agresszió uralkodna, és az áldozat magán viseli annak nyomait.

Az ilyen foltokkal nem híreskedünk, de attól még feltűnnek testünkön. Nos, ezt szeretnénk a lehető leghamarabb eltüntetni. Télen nincs is olyan nagy jelentősége, hiszen a ruhák eltakarják azt, de tavasszal, amikor egyre jobb az idő, nyáron, amikor a lenge ruhát viseljük el magunkon, több látszik a lábainkból is. A lilás foltok pedig éktelenkednek rajtunk.

A lilás folt valójában tehát véraláfutás, amely egy erősebb ütés, nyomás hatására jelenik meg. A vérerek a fizikai behatás következtében megrepednek, aminek köszönhetően az abból kiszivárgó kis mennyiségű vér beszivárog a bőr alatti szövetekbe és véraláfutás formájában szemmel is jól láthatóan virít testünkön.

A testünk azonnal dolgozni kezd azon, hogy a véraláfutást eltüntesse, ám sokaknak egy folt felszívódásához akár több, mint egy hét is szükséges. Ahogy bontja a szervezetünk a vért a szövetek között, úgy változik a véraláfutás színe, így a lilából zöldes, sárgás, egyre halványabb folt marad, míg végül teljesen eltűnik, azaz felszívódik.

Nos, a véraláfutás eltüntetésében a szervezetünk nagyon sokat tesz, csak az időigényes. Ha azonban nem szeretnénk látni és láttatni magunkon a foltot, akkor azt máshogy kell eltüntetni. A kozmetikázás is megoldás, de mi lenne, ha olyan természetes alapanyagokat hívnánk segítségül, amelyek a konyhánkban is előfordulnak? Az ecet nemcsak ételeink savanyításához kiváló, de felhasználhatjuk természetes mosószer, fertőtlenítőszerként is, és még a kisebb balesetekből származó véraláfutások gyorsabb felszívódásához is. Nincs másra szükség csak némi ecet és langyos víz keverékére.

Egy vattakorongot mártsunk bele az ecetes vízbe és törölgessük át a véraláfutás területét. Az ecetnek köszönhetően a szövetek között megrekedt alvadt vért gyorsabban eltávolítja, meg fokozza a vérkeringést.

A kiszívott nyak mutathatja a szerelem hevességét, de azt nem illő közszemlére tenni. Az ecetes víz természetesen erre is megoldást jelenthet.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: pixabay.com)