Jump to content

Külsőségek, amelyek nem tetszetősök

2022. 03. 03. 19:00

A külsőségek világában minden részlet számít. Márpedig tökéletesek, ráadásul mindig tökéletesek nem lehetünk.

Mindenki környezetében lehet olyan személy, aki mindig és minden körülmények között úgy tűnik, mintha katalógusból lépett volna ki. Valószínűleg rajtad kívül mások is arra következtetnek, hogy otthon is ez a tökéletesség jellemzi ezeket az embereket. Márpedig a tökéletes megjelenés nem biztos, hogy állandóan jelen van. Kell egy hely, ahol elengedhetjük magunkat, és ez általában az otthon. Egész nap pizsamában, nem törődni azzal, hogy illik-e vagy sem és nem megfelelni másoknak olyan szabadságot adhat, ami feltölthet. Ugyanennek másik oldala a tökéletes megjelenést jelentő, gondosan összeválogatott öltözék, kiegészítők.

Ám míg vannak, akik kínosan odafigyelnek a külsejükre, addig vannak, akiknek ez azért nem megy, mert az alapoknál hibáznak. Hogy hol hibázhatunk?

Köröm

Míg nagyon sokak azon fáradoznak, hogy körmeikre milyen mintákat festessenek, addig van, aki jóval kevesebb figyelmet szentel erre és az is előfordul, hogy kezei ápolatlanok.

 

Frizura

Nem ülhetünk minden nap a fodrásznál, hogy a hajunk rendezett legyen. Az otthoni hajformázás nem biztos, hogy ugyanazt tudja nyújtani, mint amit a szakember kreál. Ugyanakkor mi magunk is sokat tehetünk, hogy samponnal megkezdjük a frizuránk rendezettségét megtartani. A rosszul, nem hajtípusnak megfelelő sampon többet árt, mint használ. Otthon tartózkodva beleférhet a zsírosodó haj, de kényelmetlenül érezzük magunkat, ha ugyanilyen állapotban ki kell mozdulni. Éppen ezért a megfelelő odafigyeléssel és termék használatával meg lehet ezt előzni.

Bőrprobléma

Nem a pattanásokkal van a gond. Kiszámíthatatlan, hogy mikor tűnik fel az arcunkon egy kellemetlen és csúnya pattanás, de az árulkodik az igényességünkről (vagy annak hiányáról), hogy a pattanások, mitesszerek, pattanások, más bőrhibák mennyire kezeltek.

Szagok

Saját testszagunkat nem feltétlenül érezzük. De hogy más se érezze meg, a személyes higiéniát ne csak a zuhanyzás jelentse, hanem az illatos hónaljstiftek használatával megelőzhető a kellemetlen szag.

Nemcsak az izzadság lehet kellemetlen, hanem a szájszag. A fogmosáson túl jó társ lehet a szájvíz és a rágó is. A romló fogak is áraszthatják a szagot, ezért egy fogorvosi vizsgálat akkor is célszerű, ha nincs panasz.

Nem csak a ruha teszi az embert. Azaz apró alapvető higiéniai tényezők betartása is fontos ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és a környezet is így ítélje meg.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: pixabay.com)