Jump to content

A hasadon át hűtsd a tested!

2022. 07. 23. 19:00

Ebben a nagy hőségben fokozottan ügyelni szükséges a folyadékpótlásra. Nemcsak a vízfogyasztással gondoskodhatunk erről.

Testünk minden sejtje vízért kiáltozik az őrületes kánikulában. Ebben az időben még az is képes odafigyelni a folyadékpótlásra, aki ezt amúgy hanyagabbul kezeli. Ha az év más időszakában nehézséget jelent odafigyelni, hogy mennyit is igyunk, ilyenkor ez a probléma megoldódik. A vízen kívül azonban gyümölcsökkel, levesekkel is hozzájuthatsz extra folyadékhoz.

Mivel megtanultuk biológia órán, hogy testünk nagy része vízből áll, így azzal is tisztában vagyunk, hogy erre a vízháztartásra ügyelni kell. Nyáron különösen, hiszen a verejtékezés a hűtőrendszerünk része. A fokozott izzadással vizet vesztünk, de a természetes biológiai folyamatok (ürítés) is vízveszteséggel járnak. A legjobb, ha a szomjunkat vízzel enyhítjük és kerüljük az édes italokat, ugyanakkor a leves gyümölcsök és az ebédre elfogyasztott levesek is a vízháztartás egyensúlyában segítenek.

 

Ami jól esik nyáron

Bármilyen csábítóak a hűtött üdítők, talán tapasztaltad, hogy szomjoltásra kevésbé alkalmasak. Hűtve csak addig enyhítik a szomjunkat, amíg a torkunkat éri, azután marad az émelygő íz és szomjúság. A víz a legjobb megoldás. Azt lehet ízesíteni citrommal, mentával, jéggel lehet hűteni, de a legjobb és legtermészetesebb szomjoltó. Aki nem ijed meg a zöldségektől sem, az a vízbe akár uborkát is szelhet a citrom mellé (vagy helyett). Az otthon elkészített tea, lehűtve, citromszeletekkel kínálva kiváló frissítő. Ha van saját készítésű szörpünk, akkor most ideje elővenni. Jéggel megbolondítva extra finom ital forróság idején.

A természet kegyes hozzánk és valószínűleg ez a gépezet így lett kitalálva, hogy a nagy forróság idején érik a szuper lédús görögdinnye. Önmagában fogyasztva az ebéd egyik fogásaként is tálalható, de desszertként, nassolni valóként is kínálható. Felhasználható desszertekhez, italokhoz. Hűtve isteni folyadékpótló. Igazából bármelyik lédús gyümölcs jól eshet a kánikulában. Nehéz ételekre a legtöbbünk nem vágyik. A gyümölcsök pedig a gyomor megtöltését nyújtják, folyadékkal látnak el és energiát biztosítanak.

A vízfogyasztás megvalósítható a levesekkel is. Ilyenkor azonban leginkább hidegre vagyunk. Itt ér össze a leves és a hideg, a hűtött gyümölcsleves formájában. Sokféle idénygyümölcs vár arra, hogy lehűtve, levesként jusson a tányérba. Ezek a nyár sztárjai, de a zöldségektől sem kellene eltávolodni. A rostokban, vitaminokban gazdag alapanyagok levesként való feldolgozása teljesen általános, de hogy a nyári időszakban is nagyobb élvezeti értéket adjanak (bár télen éppen akkora élvezettel fogyasztható), a krémlevesek könnyű ebédet ígérnek.

A saláták nemcsak kiváló kiegészítő lehetnek egy grillpartinak vagy ebédnek, de kellően könnyű és egészséges táplálékként szolgálnak. Készülhet zöldségből vagy gyümölcsökből, arra ügyeljünk, hogy lehetőleg friss, szezonális alapanyagokból állítsuk össze.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: Pixabay)