Jump to content

4 tipp: így takarékoskodhatunk a fűtéssel

2017. 12. 29. 18:05

Az utóbbi időszakban megszokott enyhe telek ellenére is legalább hét hónapon keresztül fűteni kell valamilyen mértékben otthonunkat. Mit tegyünk, hogy ne fázzunk, ugyanakkor ne is költsünk jelentős összegeket? 

Takarékoskodjunk a hőmérséklettel!

Azon túl, hogy felhúzunk egy pulóvert és nem takarjuk le száradó ruhákkal a radiátort, leginkább a lakás hőmérsékletének intelligens beállításával tudjuk megfogni a fűtésköltségeket. Minden egyes Celsius-fok 5-6 százalékot jelent a számlán, nem mindegy tehát, hogy melyik helyiséget hogyan fűtjük be. Egy jó, programozható termosztát megoldhatja problémánkat: konyhában és hálószobában elég a 18-19 fok, míg a gyermekszobában 22 is lehet. Programozzuk be úgy, hogy akkor fűtsön, amikor általában ébredünk vagy hazaérünk. Érdemes szabályozható radiátorszelepeket felszerelni, ezek is termosztátok, amelyek képesek a központtól eltérő módon beállítani a hőmérsékletet. Ha például nem használunk egy szobát, elég 10 fokon tartani és becsukni az ajtaját.

Az ideális páratartalom

Szoros összefüggésben áll az otthoni hőérzettel a páratartalom. Főleg a túlfűtött lakásokban gyakori, hogy száraz a levegő, ami felső légúti betegségekhez vezethet. A másik véglet sem ideális: a modern nyílászárók olyan jól szigetelnek, hogy szellőztetés nélkül benntartják a felesleges nedvességet, megágyazva ezzel a penésznek, gombásodásnak. Az ideális páratartalom 40-60 százalék közötti, amelyet higrométerrel ellenőrizhetünk. Száraz levegőjű lakásokba szerezzünk be hideglevegős párologtatót (mérete a lakás méretétől függjön), és vásároljunk több vízigényes növényt, amely környezetében akár 10 százalékkal is növelheti a páratartalmat. Túlzott nedvességtartalmú otthonunkba pedig párátlanító berendezés vagy akár levendula illatot árasztó, olcsóbb páramentesítő készülék beszerzése a legjobb ötlet, és természetesen a rendszeres szellőztetés.

Űzzük el a telet színekkel!

Néha az is segít, ha egy picit „becsapjuk” magunkat, pontosabban a szemünket. A tél jeges, hideg hangulatát otthon feloldhatjuk meleg, a napsütést idéző színekkel. Tudományos kutatások igazolják, hogy e színek a hőérzetünkre is hatással vannak. A mai csepegésmentes festékekkel akár minden évszakban átfesthetjük a falakat, a kívánt hatást kiegészítőkkel érhetjük el a legegyszerűbben. A Praktiker választékában például találunk piros és terrakotta színű díszpárnát, narancsos árnyalatú asztalterítőt és ülőpárnát. A fények is segíthetnek: szerezzünk be kiegészítő lámpákat, amelyek hangulatfestőként szolgálhatnak a borús időszakban. LED-lámpák közül olyat keressünk, amely meleg fehér színnel ég, így nem kell lemondanunk a hagyományos izzók sárgás árnyalatairól.

Stop a hidegnek

A legtöbbet úgy lehet takarékoskodni, ha korszerű nyílászárókat, tető-hővédelmet használunk, és homlokzati hőszigetelő rendszerrel burkoljuk házunkat, ami által akár 20-30%-kal csökkenthet a fűtés költsége. De apró trükkök is segíthetnek: éjszakára érdemes leengedni a redőnyöket, elhúzni a vastag függönyöket. A Praktiker választékában kapható olyan színes ablakbetét is, amely a párkánynál beszivárgó levegő útját állja. Lehet dekorációs elemként is gondolni a szélfogó párnákra, amelyek hosszúkás alakjukkal szintén ablakba valók. Érdemes vastagabb szőnyeget is beszerezni, így talpunk felől sem fázhatunk. Mi több, kisebb szobákba kapható olyan fűthető szőnyeg is, amelyet csak a fali dugaszolóaljzatba kell csatlakoztatni, és máris javítja a hőérzetet.

(Forrás: marmalade.hu | Kép: pixabay.com)