Jump to content

Citromfű és az illat orgia

2014. 05. 20. 10:05

A minap azon tanakodtam, hogy gyermekkoromban a fűszerek nagy része pusztán egy zacskónyi morzsolt zöldes-szürke kupacként testesült meg a gasztronómia felszínét kapargató életemben. Ma meg tobzódhatom a friss zöldfűszerekben, s nehezen mondanék le használatukról.

A fenti eltúlzott véleménynyilvánításban egy aprócska ferdítés azért benne van, mert petrezselyemmel és zellerrel találkoztam egykori konyhakotnyeleskedéseim során. A múlt ezen emléke, a gazoknak vélt növényekkel szembeni fenntartások mára oly mértékben átszellemültek, hogy én tényleg kerülöm a szárított megoldásokat ezekben a hónapokban, s nemcsak a konyhában, hanem a terasz ablakaiban is tülekednek kisebb-nagyobb fűszeres kaspók kegyeimért. Évről évre nőtt a fűszerfajták száma, legkésőbb a citromfüvet fedeztem fel. Nem is értem, hogyan kerülhettük el korábban egymást, mert kedvenc illataim közé a citrusfélék tartoznak. Azóta, hogy betette lábát életembe, morzsolgatom ujjaimmal és mutogatom a kölköknek, majd családilag örülünk az intenzív citromaroma bőrünkbe ivódott illatának.

A citromfű egyike az Elő-Ázsiából származó, majd Európában, Amerikában és Észak-Afrikában elterjedt fűszernövényeknek, ami minden különösebb odafigyelés nélkül hazánkban is megterem. Citromszagú mézfűnek is nevezik, kifejezetten kedvelik a méhek, mert virágaiban sok a nektár. Friss levele tökéletes kiegészítője salátáknak. Mondhatni ő a gomb a kabátra, nem is akármilyen, díszíthetünk vele süteményt, italt, jól mutat piros bogyós gyümölcsök mellett, citromos, vaníliás sütemények, puding tetején, feldobja a fagylaltkelyhet. Mentával barátkozva helyezhetjük friss limonádéba. És a bátrabbak kísérletezhetnek mártások, főzelékek, gyümölcslevesek, fűszerecet frissebbé tételével, amikor alkalmazzák.

Említést kell tennünk arról is, hogy nem pusztán fűszernövényként, hanem gyógynövényként is hasznosul, 1988 után idén újra az év gyógynövényének választották. Megérdemelten, ugyanis jó hatással van a bél- és emésztési panaszokra, illóolaja baktérium és vírusölő hatású, így a nátha egyik ellenszerének is tekinthető, illetve antibakteriális tulajdonságának köszönhetően kiváló a belőle készített krém bőrgyulladások csökkentésére, csípések enyhítésére. Ajánljuk alvászavarral küszködőknek, nyugtató hatása miatt a teaként, fürdővízbe helyezve egyaránt javít közérzetünkön.

(fotó: shewearsmanyhats.com)

S hogy recept nélkül ma se maradjunk, egy újabb frissítő hatású ital, a citromfű szörp egyszerű elkészítésére hívjuk fel a figyelmet:

A szörpök hígítása mindig ízlés szerinti, ez a recept bővelkedik édes ízben is.

Literenként ajánljuk:

1 kg cukor

2 citrom

1 jó nagy csomó citromfű

Főzzünk szirupot a cukorból és a vízből (literenként szánt mennyiségben 1 kg illetve 1 l). Néhány óra alatt kihűl, ekkor adjuk hozzá a citromfüvet és a citromok reszelt héját, egyiknek levét. Hagyjuk a napot állni, majd leszűrve töltsük zárható üvegbe. Kellemes ízű, üde ital készíthető belőle. Tálaláskor díszíthetjük citromkarikával, friss citromfű levéllel a kancsót, poharat.

Jó italozást, a közeledő meleg nyári napokra kifejezetten ajánljuk.

(főfotó: mamaknowshercocktails.com)