Jump to content

Bor és otthon

2015. 04. 06. 20:34

Életünk szerves része lett a bor. A nemes ital velünk van életünk meghatározó pillanataiban éppúgy, mint egy teljesen hétköznapi estén. Kíséri a meghitt pillanatokat, családi összejöveteleket, baráti beszélgetéseket. Bánjunk vele alázattal.

A borok érlelése, természetesen már megkezdődik a pincékben, hordókban, nagy tartályokban. Ha nem vesszük figyelembe az újborokat, akkor, elmondhatjuk, hogy a bor tovább érik a palackban. És az jót tesz a bornak, de csak akkor érik igazán megfelelően, ha néhány szabályt betartunk, az otthoni tárolás során. Fontos azért, hogy finom bort igyunk vagy adjunk ajándékba, de fontos, azért is, hogy a bor, megőrizze értékét.

Melyek is a legfontosabb szabályok a tárolás során:

A legtöbb bort – főleg a hosszabb palackos érlelésre alkalmas darabokat – jellemzően még mindig parafadugóval zárják le. Ha ezt a természetes anyagot nem éri egyik végéről bor, idővel kiszáradhat. Ez pedig azt eredményezheti, hogy átengedi a levegőt, oxidálva az alatta rejtőző bort. Ezért a parafa dugóval lezárt palackokat mindenképpen érdemes fektetve tárolni. Bár szépen mutat a konyhában állítva a Bikavér vagy egy szép Villányi bor, de a változó hőmérséklet, a száraz dugó, komoly veszélyt rejt magába a bor számára.

A szilikondugóval vagy csavarzárral fedett üvegek többségét eleve nem szánják palackos érlelésre, azokat jellemzően egy-két éven belül el kell fogyasztani. Mivel itt nem lehet szó kiszáradásról, ebben az esetben nem kötelező a vízszintes helyzet. Ne idegenkedjünk ezektől a daraboktól, biztonságos, ügyes megoldás a csavarzár, igen minőségi darabokat is zárnak ilyen módszerrel.

Ha nem rendelkezik saját pincével a lakás vagy a ház, a következő legjobb választás egy olyan kamra vagy spejz, amely mellett lehetőség szerint nincs fűtött helyiség, mert bár így elkerülhetetlen, hogy nyáron melegebb legyen, télen pedig hidegebb, a hőmérsékletváltozás ilyen formáját még mindig jobban viseli a bor, mint a napi fogyást. Például a konyhában vagy a nappaliban, talpon tárol borok esetében. Jót tesz a boroknak, ha nem éri őket túl sok fény.

Gyakori megoldás a borhűtő, mely ugyan folyamatos energiafogyasztása révén költséget jelent, cserébe a borok temperálása folyamatos és biztonságos. A borhűtők lehetnek önállóak, beépítettek, tarthatunk benne esetenként nyitott palackokat is.

Szóval ha hat palacknál több van otthon, akkor már készletünk van, amire illik figyelni!

(fotó: hhomedesign.com)