Fogyasztásunk a legnagyobb jóindulattal sem mentes számos hulladéktól, amely szétválasztott gyűjtésével teszünk néhány lépést a szebb jövőért, s mintát mutathatunk ezzel a körülöttünk élőknek. Kezdjük el még ma az odafigyelést. Első, alapvető dolog a saját bevásárló szatyor vagy kosár használata a vásárláskor. Ezzel már is megkíméltük magunkat és a környezetet számos, felesleges zacskótól. Próbáljunk nagyobb kiszerelésű élelmiszereket, utántöltőt vásárolni. Persze ez könnyű tanács, ám kis létszámú család esetén kevésbé gyorsan fogynak az élelmiszerek. A vásárlás után, hazaérkezve, a portékákat pakoljuk el, már ekkor keletkezhet hulladék, zöldség, gyümölcs vagy pékáru zacskója, tojástartó, üveg.
Éppen ezek a leggyakrabban előforduló szelektívjeink. A papír, a műanyag (mára általában a fémmel együttesen gyűjthető) és az üveg. Ezek elhelyezése kézenfekvő, a legkisebb konyhában is érdemes kialakítani a megfelelő tárolót. A további felmerülő elhasználódott vagy lejárt holmikat rakjuk a táskába, s az első adódó alkalommal a gyűjtőbe helyezhető (elem, villanykörte, lejárt gyógyszer). Lakóhelyünk szerinti hulladékkezelő felkínál lehetőséget a veszélyes dolgok (vegyszerek, festék stb.) begyűjtésére, használt háztartási olajat leadhatunk benzinkúton.
Az ideiglenes szelektívek tárolását nem szükséges feltétlenül szem előtt tartanunk. Úgy értem, szó szerint. Kerülhet a szekrény egyik, erre a célra testre szabott, praktikusan kialakított tároló helyére. Amennyiben nem zavar a tároló látványa vagy lehetőségünk van a konyha sarkában, a szomszédos , tárolóban elhelyezni környezetvédő barátainkat, választhatunk fix megoldásokat vagy tartós szatyrokat (amelyeket felkapva rohanhatunk is szelektív szigethez)
Szinte már csalogatnak ezek a rekeszek, rácsos tárolók. Szépek, igényesek, tartósak.
Kis lépések a Föld életéért.
(fotó: houzz.com, housetohome.co.uk, thisnext.com, itrecyclingcalifornia.com, archiexpo.com, cacakitchen.blogspot.com)